Újabb szépségverseny és egy újabb tisztességes helytállás. Ismét jelentkezik szinte állandó rovatunk, a magyar szépségversenyző lányok a világ körül. Ezúttal a Nigériában versenyző Makk Andrea ért el értékelhető eredményt egy szinte teljesen ismeretlennek tűnő szépségversenyen, a Miss Exquisite Face of the Universe-en.

A versenyre 53 országból érkeztek lányok, és Makk Andreának sikerült a legjobb 15-be kerülnie a végén. Mint kiderült, a Miss Exquisite-et mindig Afrikában rendezik, és szinte már nevetségesen közhelyszerűen olyasmik a céljai, hogy egyrészt megmutassa, hogy a különböző országokból érkező, más értékrendek szerint élő emberek összefogással jobbá tudják tenni a világot, másrészt pedig, hogy az afrikai országok is király helyek a szegénység ellenére is. "Engem külön kértek fel, hogy utazzak ki, mivel tavaly ilyenkor megnyertem a Miss Tourism World Hungary magyar fordulóját" – mondta Makk Andrea a Velvetnek.

A lányok Makk Andrea elmondása szerint nagyon közvetlenek voltak, már néhány nap után jó barátságot ápolt velük, bár mindig van két-három olyan csaj, akik zárkózottak, és túlságosan pezseg bennük a versenyszellem. "A belgiumi és nigériai lányt egyébként már ismertem, mert a tavalyi Miss Tourism thaiföldi döntőjén ők is ott voltak." Mint kiderült, nemcsak ő képviselte Magyarországot, mert volt kint Miss Pannónia, Miss Hungary is, és apró stikli, hogy állítólag Miss Szlovákia is a magyar lányok dicsőségéért ment. Makk Andrea Miss Balatonként talált magának helyet. "Ez nem bevett szokás, de így szerintem nagyobb az esély, hogy magyar lány nyerjen" – magyarázta a szokatlan felállást.

Ő egyébként 12 éves kora óta modellkedik, és 14 éves kora óta jár szépségversenyekre, most 19 éves. "Amíg megtehetem, addig részt fogok venni versenyeken, hogy megmutassam, hogy össze tudunk fogni, és hogy a magyar lányok a legszebbek!" Emellett persze modellkedik is, de távlati céljai messze vannak a modell- és szépségipartól. "A jövőben műsorvezető szeretnék lenni. Ebben már ki is próbáltam magam: 3 szépségversenyen is vezettem már műsort." Ezek után nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, amik erőt adtak neki, hogy igenis meg tudja csinálni. Makk Andrea egyébként heti 4-5 alkalommal edz, hogy formában tartsa magát.