A 46 éves Ian Hughest minden, egyházi és iskolai tisztségétől megfosztották. Nem csoda, az anglikán lelkész a jelek szerint izgult az állatpornóra is. Január 28-án hoz ítéletet a bíróság.

Börtön vár Ian Hughesra, miután a pedofil lelkész beismerte, hogy több mint nyolcezer pedofil és állatpornós fotóból, illetve videóból álló gyűjteménye van – írja a Daily Mail. Hughes egyébként a wirral-i plébániák, Poulton és Seacombe lelkésze volt, Liverpoolban állt bíróság elé. A 46 éves férfi a tárgyaláson sötét öltönyben jelent meg, ami azért érdekes, mert általában orrkarikával és papi gallérban látható. 

Hughest tavaly május 22-én tartóztatták le Wallasey-i otthonában. Egészen addig úgy tűnt, példás életet él: nyert egy sorsjátékon, az így szerzett bő 97 millió forintnyi pénzből egy templom tornyát építtette újjá, a renoválás idejére pénzzel támogatta a gyülekezete elköltöztetését is. A letartóztatása után mind az anglikán egyház, mind az a Primary Park-i iskola felfüggesztette, ahol addig vezető beosztásban volt. 

David Aubrey bíró az ítélethozatalt január 28-ra napolta, de az előzetes dokumentáció alapján Hughes máris felkerült a szexuális bűnözőket nyilvántartó listára. Ha a fentieknél részletesebben érdekelné, milyen undorító képeket gyűjtögetett az exlelkész – mert már minden tisztségétől megfosztották –, itt tájékozódhat a különböző súlyossági besorolás alá eső fotókról.