Venezuelában nagyon komolyan veszik a szépségversenyeket, erről számolt be Wi May Nava, a tavalyi Miss Venezuela verseny egyik döntőse. Az országban alapelvárás, hogy a szépségversenyzők plasztikáztassák magukat, de olyan dolgokat is be kell vállalniuk a lányoknak, hogy a gyors fogyás érdekében egy darab textilt varrnak a nyelvükre, hogy ne tudjanak szilárd táplálékot fogyasztani.

A 19 éves, 178 centiméter magas Wi May Nava elég sokat megtett tavaly azért, hogy Venezuelából kijusson egy nemzetközi szépségversenyre, de a célegyenesben elbukott. A negyedik helyet szerezte meg a tavalyi Miss Venezuelán még októberben, ami azt jelenti, hogy pont nem indulhatott egyik nagy nemzetközi szépségversenyen sem.

A BBC 3 új dokusorozatából, az Extreme Beauty Queens: Secrets Of South America (Extrém szépségkirálynők: Dél-Amerika titkai) kiderül, hogy Wi May Navának és a szintén szépségversenyző társainak milyen tortúrákon kell átesniük azért, hogy egyáltalán elindulhassanak valamilyen szépségversenyen, aminek a segítségével talán kitörhetnek a hazájukból, és elindulhatnak a nemzetközi karrier irányába.

A háromrészes sorozatból kiderül, hogy Venezuelában a szépségversenyek főfejese Osmel Sousa, aki amellett, hogy a Miss Venezuela verseny elnöke, annak a valóságshow-nak a házigazdája is egyben, amiben kiválasztják a nemzetközi versenyek indulóit.

Sousa tehát a venezuelai szépségversenyek mindenhatója, minden tőle függ szinte, ezért a jelentkezőkt azt csinálják, amit ő mond.

Wi May Nava szülei például a család összes pénzét, kb. 2,6 millió forintnak megfelelő venezuelai bolivárt elköltöttek earra, hogy a lányukból esélyest faragjanak. És a faragást most értsük szó szerint.

Az alapelvárás ugyanis az volt, hogy legyen tökéletes ívű orra, legyen pont megfelelő méretű melle, és természetesen a fogai is álljanak katonás rendben, fehéren ragyogva. Az orr- és a mellműtétre volt pénz, aztán elfogyott, így Wi May Nava fogait nem sikerült már makulátlanra varázsolni.

A plasztikai  beavatkozások mellett nagyon fontos, hogy az egyébként is sovány versenyzők a verseny szervezői által tökéletesnek tartott tartományban helyezkedjenek el a súlyukkal, ezért az egyébként is vékony Wi May Navának is fogyókúráznia kellett. Sousát nem igazán érdekli, ha egy-egy versenyző elájul az éhségtől, ezért elég drasztikus fogyókúrás módszerek alkalmazására kéri meg a versenyzőket.

Wi May Navának például azt írták elő, hogy a gyors fogyás érdekében ne egyen szilárd ételt. Ahhoz, hogy ezt biztosítsák, May Nava nyelvére varrtak egy kis szövetdarabot. Ha a szövetdarabbal a nyelvén próbál meg valaki szilárd ételt fogyasztani, akkor az olyan fájdalommal jár, hogy az illető néhány rágás után inkább nem is próbálkozik a dologgal.