Miranda Barbourt molesztálták gyerekkorában, így beállt egy sátánista szektába. 13 éves korától elkezdett igazságot osztani, és legyilkolta azokat, akiket rossz embernek tartott. A még mindig csak 19 éves lány állítja, 22-nél abbahagyta áldozatai számolását.

Az Egyesült Államok történetének egyik legbrutálisabb gyilkosát foghatták el a rendőrök Pennsylvaniában. A mindössze 19 éves Miranda Barbour állítja ugyanis, hogy alsó hangon 22 embert megölt, de csak eddig számolta áldozatait – írja a TMZ.

A fiatal lány akkor bukott le, amikor a Craigslist nevű hirdető oldalon megismerkedett egy férfivel, aki szexelni akart vele pénzért, és őt is elintézte. Áldozatát, Troy LaFerrarát hússzor szúrta meg. Igazságot akart tenni, a férfit át is verte: azt állította, ő még csak 16, vállalja-e így is az aktust a férfit. LaFerrara igent mondott, ami feldühítette a csapdát állított lányt, akit korábban szintén molesztáltak fiatalkorában.

„Csak azokkal az emberekkel tettem ezt, akok rossz dolgokat csináltak és nem érdemlik meg, hogy itt legyenek” – mondta egy, már a börtönben adott interjúban. Állítása szerint gyerekkorában csatlakozott Alaszkában egy sátánista csoporthoz, első gyilkosságát 13 évesen követte el. A saját házastársát is meggyilkoló nő állítja, nem szabad őt szabadon engedni, mert ott folytatna mindent, ahol abbahagyta.

A TMZ által az amerikai sorozat után Valódi Dexternek elnevezett lány jelenleg tehát a börtönben ül, hamarosan kezdetét veszi a pere.