Az amerikai fiú húszéves volt, február elején hagyta el a szobáját, valószínűleg azóta halott volt. Arccal előre, a padlón fekve találták meg, amikor kollégiumban panaszkodni kezdtek a szobájából áradó bűzre.

Több mint egy hete halott lehetett az a húszéves, harmadéves egyetemista, akinek a holttestét szombat délután találták meg a Chicagói Egyetem kollégiumában, a saját szobájába – írja az ABC.

A vizsgálatok akkor kezdődtek, amikor diákok panaszkodni kezdtek a szobából kiáradó bűzre. "Nem értem, hogy lehetséges, hogy azok, akik mellette laknak, vagy akik bárhogy felelősek voltak érte, nem vették észre, hogy egy hete elhunyt" – mondta az egyik ott lakó.

Az utolsó alkalom, amikor Nicholas Barnes használta a belépőkártyáját, még február hetedike volt. A pittsburghi egyetemistát vasárnap boncolták, de az eredményekre még állítólag várni kell. Az öngyilkosságot elvetették, ahogy azt is, hogy a neknominationhoz hasonló őrült játékba halt volna bele. Annyi viszont kiderült, hogy arccal lefelé feküdt a szobája padlóján.

"Az egyetem személyzete mindent megtesz, hogy megértsük a Nicholas halálának következményeit" – írta levélben Karen Warren Coleman, a kampusz egyik vezetője.

Barnes német szakos volt, 2012 őszén Ausztriában is tanult. "Nick nagyon fog hiányozni. Nagyszerű tanuló volt, a tantestület és a csoporttársai egyaránt csodálták a tehetségét" – írta Susan Art, dékán a kampusz lapjába.