Rejtélyes homokhegy tartja izgalomban Berlint. Még az ősszel érkezett nagy mennyiségű homok, melyet az akkori igazgató, Bernhard Blaszkiewitz kapott valahonnan, de az érkezési helyről mélyen hallgat. A kár 570 000 euró.

Nehézfémmel szennyezett föld került a volt kelet-berlini állatkertbe, írta a Bild. A dolog érdekessége, hogy a német bulvárlap szerint magyar földről van szó, melyet az állatkert igazgatója, Bernhard Blaszkiewitz kapott valahonnan, de annak eredetét a mai napig nem sikerült kideríteni.

Ami biztos, hogy egy magyar rendszámú teherautó hozta a 30 000 tonna homokot az állatkertbe, ám kiderült, hogy annyira tele van nehézfémekkel, hogy azt nem lehet és szabad felhasználni. A vizsgálatot Claudia Hämmerling és Silke Gebel, a Zöldek környezetpolitikai szóvivője kezdeményezte. A vizsgálatból az derült ki, hogy a homokban ólom és higany is található – írta a Bild.

„Az eredmények elkeserítőek. A talaj nehézfémekkel, ólommal, rézzel, higannyal és a cinkkel volt szennyezett. Ezek igazán környezetszennyező anyagok” – nyilatkozta Claudia Hämmerling.

A vizsgálatok során a német határértékeket vették figyelembe. Ez alapján az ólomszennyezettség eléri a határértéket, azaz a 210 mg/kg-t, a higany mindössze 0,2 mg-mal van a 1,5 mg-os határérték alatt, a pH a megengedett 9,5 helyett 11,6. Magyarországon a maximális ólomtartalom 100mg/kg lehet, a higany 0,5 mg/kg.

„Ha az állatok szervezetébe kerül a nehézfémekkel szennyezett talaj, az különös veszélyt jelent számukra“ – figyelmeztetett Silke Gebel.

A homok eredetéről csak annyi bizonyos, hogy magyar rendszámú teherautóból került az állatkertbe, de az igazgató, Bernhard Blaszkiewitz nem hajlandó megmondani, honnan érkezett. Az viszont bizonyos, hogy az új igazgató, Andreas Knieriem 570 000 euró (178 millió forint) körüli összeget fog kifizetni a homok ártalmatlanításáért.

A német sajtó már tavaly decemberben is cikkezettt a homokról, de akkor még nem lehetett tudni, hogy veszélyes anyagokat is tartalmaz. A hegy nem messze az Alfred-Brehm házaktól állt, ráadásul büdös is.

„Az egész városból jöttek szállítmányok. Hogy ez pontosan honnan jött, azt én sem tudom. Semmibe nem került nekünk, ezért is engedtem, hogy ide kerüljön” – magyarázta 2013 decemberében Dr. Bernhard Blaszkiewitz, az állatkert akkori igazgatója.

A szag miatt vizsgálatot indított a környezetvédelmi hatóság is. Claudia Hämmerling akkor úgy vélte, hogy a homokhegy az állatkert egykori épületéből került  ide, melyet azóta lebontottak.

Az ügyben megkerestük a Zöldek szóvivőjét, kérdéseinkre Silke Gebel válaszolt. „A homok különböző helyekről érkezett, eddig egynek a pontos helyét találtuk meg, ez az Alexanderplatznál lévő 5-ös metró alagútjából érkezett, melyet épp felújítanak. Innen 3000 tonna építési törmelék érkezett, melynek a talajbesorolása Z0, azaz igen jó. A többi 27 000 tonnáról még semmit nem tudunk. A berlini hatóságok egy bejelentés miatt kezdtek vizsgálódni, mely szerint a talaj szennyezett lehet.”  A Zöldek még nem léptek kapcsolatba a magyar hatóságokkal.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!