horoszkóp

Női vécét használt a transznemű, kizárták a főiskoláról

2014.04.07. 11:25
Andraya Williamst az uniszex vécék használatára kötelezték, ő mégis a nőit használta. Az amerikai közösségi főiskola biztonsági őreinek ez annyira nem tetszett, hogy felfüggesztették, a helyi Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint pedig inkább hagyja az egészet ennyiben.

Vécéhasználat miatt függesztettek fel egy diákot a Central Piedomont közösségi főiskolán, mivel bár transznemű, a női mosdót használta – írja a Roygbiv. Andraya Williams elmondása szerint a vécéből kifelé egy biztonsági őr kérte el a diákigazolványát. Williams hívta az ügyvédjét, aztán átadta az igazolványt. Közben még hat biztonsági őr érkezett az igazolvány vizsgálatára, bár az egyiküknek sem jutott eszébe, hogy ezek nem tartalmazzák a tanulók nemét.

„Felhívtam az ügyvédemet, és elmondtam, mi történt. Ő azt mondta, mutassam meg az igazolványt, amit meg is tettem. Utána megkérdeztem, hogy elmehetek-e, mert nem értettem, miért tartanak ott.” Williams negyed órán keresztül tartották ott, majd kikísérték a főiskoláról, ahol közölték vele, hogy felfüggesztették, és nem vehet részt az esti óráin. „Más diákok is ott voltak az épületben, és látták, mi történt. Nagyon kellemetlen helyzet volt, mindenki engem nézett, és próbálta kitalálni, mi történik.”

Williamst a dékán később arra utasította, hogy használja az uniszex vécéket annak ellenére, hogy az egész kampusz területén összesen kettő található ezekből, ha pedig a női vécét akarja használni, akkor orvosi véleményt kér bizonyítékként arról, hogy ő valóban nő. Az egész sztori legmegdöbbentőbb része az, hogy Williams ezek után a helyi Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, akik egyszerűen elhajtották. „Az igazgató azt mondta, hogy nem volt jogszerű, amit csináltam, mivel transznemű vagyok, és ha panaszt teszek, azzal csak plusz munkát adok valakinek” – mondta Williams. Arról még nincs hír, hogy mi lesz a felfüggesztésével.