A rendőrök megvesztegetésével és költségvetési csalással gyanúsított Vizoviczki László az ügyészség szerint anyósát kényszeríthette arra, hogy vállalja át helyette teljes egészében a költségvetési csalást. Ha beigazolódik a gyanú, csak ezért az újabb bűncselekményért akár 5 év börtönt is kaphat.

Az elmúlt hétvégén újra őrizetbe vett, majd hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett Vizoviczki Lászlót azért gyanúsítja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekmény elkövetésével, mert a gyanú szerint anyósát kényszeríthette arra, hogy vigye el helyette korábbi balhéit – tudta meg a Velvet.

Értesülésünket sem a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), sem a Fővárosi Nyomozó Ügyészség (FNYÜ) nem kívánta kommentálni. A KNYF szerint ez az újabb ügy az FNYÜ hatáskörébe tartozik, mondták ezt annak ellenére, hogy ők tettek javaslatot az előzetes letartóztatásra. A fővárosi nyomozó ügyészek pedig a nyomozás érdekeire hivatkoztak.

Kényszerítés hatósági eljárásban

278. § (1) Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, a kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekményt követi el.

(2) Aki a bűncselekményt büntető ügyben követi el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyet jól ismerő forrásunk arról tájékoztatta a Velvetet, hogy „a gyanú szerint családon belül maradt a kényszerítés". Vizoviczki fiatal feleségének édesanyja – aki egyébként a költségvetési csalásban gyanúsítottként érintett – számára új vallomást írt. A gyanú szerint saját kezűleg. Nem is rövidet, a több mint tíz oldalas vallomás lényege a következő: minden e bűncselekmény kategóriába tartozó jogsértést az anyós követett el.

A gyanú szerint arra kényszeríthette – ennek pontos körülményeit még vizsgálják - anyósát, hogy az általa írt vallomást saját új vallomásaként adja át az ügyészségnek. A nő ezt megtette, ám az ügyészeknek elmondta, milyen körülmények között született meg a vallomás módosítása. Ez alapozta meg az új eljárást Vizoviczki ellen.

A kényszerítés hátterében az állhat, mondta el forrásunk, hogy Vizoviczki az elmúlt év decemberéig a házi őrizetét abban az épületben töltötte, ahol anyósa is él, és nehezen jöttek ki egymással. Állítólag az utóbbi hetekben feszültté vált köztük a viszony, ráadásul Vizoviczki betegesen irtózik a bezártságtól, és szeretné minél kevesebb rács mögött töltött idővel megúszni az ellen folyó eljárásokat.

A Vizoviczki-ügy

Április elején hivatalosan is a végéhez érkezett annak a monstre ügynek a vizsgálata, amelyben volt magas rangú és vezető beosztású rendőrtiszteket gyanúsítottak meg korrupciós vádakkal. Az iratismertetés azóta lezárult, az ügyészség szerint a tisztek havonta több százezres, illetve milliós nagyságrendű honoráriumot kaptak annak érdekében, hogy a Vizoviczki László által működtetett diszkók illegális rendőri védelem alatt működjenek. Olykor még a konkurencia kárára is. Vizoviczkit a korrupciós ügy mellett költségvetési csalással is gyanúsítják, ezt a korrupciós bűncselekmények miatt indított eljárásról leválasztották, és külön eljárásban vizsgálják. Vizoviczki 2012. májusától egy évet töltött előzetes letartóztatásban, majd közel hat hónapot házi őrizetben, ami az elmúlt év decemberében lakhelyelhagyási tilalomra változott.

A fenti cikkhez a Velvet Facebook-oldalán szólhat hozzá: