A Velvet birtokába jutott baleseti jegyzőkönyv szerint öngyilkosságként kezeli a harmadik emeletről lezuhant fiú esetét az az iskola, ahol januárban Sámson Krisztián a korlátról az aula kövére csapódott, és életveszélyes állapotba került. A fiú hiába állítja, hogy nem akarta megölni magát, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet, ami az esetek többségében azt jelenti, hogy öngyilkosságot sejtenek a cselekmény hátterében.

A 17 éves fiúnak szinte az összes csontja eltört, még a helyszínen újra kellett éleszteni, súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállították kórházba, két térdén és a két combján nyílt törése volt, betört a feje, eltört az állkapcsa, megsérült a veséje, a lépe és a tüdeje.

A kórházban kómába esett, és életveszélyes főütőér-repedése miatt életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Az orvosok csak 50 százalék esélyt jósoltak neki a túlélésre, ám egy hónapnyi kómás állapot után magához tért, és az iskolai jegyzőkönyvvel szemben azt állítja, elképzelhetetlen, hogy öngyilkos akart volna lenni. Biztosat azonban senki nem tud, mivel mióta Krisztián magához tért, még nem tértek vissza az emlékei. „Az utolsó, amire emlékszem, a szilveszteri buli" – mondta el Sámson Krisztián a Velvetnek adott első interjújában. Azt is elárulta, hogy bizony igazak voltak azon információink is, hogy az iskolában több gyerek rendszeresen bántotta őt, nem egyszer előfordult, hogy arcon is köpték és ütlegelték. Ennek ellenére, bár a zuhanásra nem emlékszik, azt biztosan állítja, hogy nem akart öngyilkos lenni. „Azt inkább valószínűnek tartom, hogy lelöktek, vagy leestem, de önszántamból biztos nem ugrottam" – mondta a Velvetnek Krisztián

Ezzel szemben a birtokunkba jutott baleseti jegyzőkönyv tényként közli, hogy a fiú öngyilkos akart lenni: a szülőknek is eljuttatott dokumentumon a baleset okainál az öngyilkossági szándékot tüntették fel.

"A tanuló a III. emeleti mellvéd korlátra felállt, a fém tartószerkezetbe kapaszkodott. A tanteremből kilépő tanár rászólt, hogy azonnal szálljon le. A tanuló ránézett, és leugrott az aula földszinti kövezetére, a portásfülkéből kb 4 méterre esett, ahol összetörte magát. Életveszélyes sérülései keletkeztek" – olvasható többek között a dokumentumon. 

Megkerestük az ügyben azt a székesfehérvári iskolát is, ahol a baleset történt. Ábrahám Norbert igazgató ugyan megerősítette, hogy valóban ők küldték az édesanyának a baleseti jegyzőkönyvet, és hogy abban öngyilkosságként írták le az esetet, ám további kérdéseinkre nem válaszolt, és a Klebersberg Intézményfenntartó Központhoz továbbított minket. Kérdéseinket eljuttattuk a Központnak, ám egyelőre választ még nem kaptunk, ahogy arra sem, hogy a januárban bejelentett belső vizsgálat eredménye elkészült-e már. 

A rendőrségen „törvényi felhatalmazás hiányában" nem adtak választ a kérdéseinkre, azt viszont megerősítették, hogy közigazgatási eljárásban vizsgálják az ügyet, ami az esetek többségében öngyilkosságot feltételez. Értesülésünk szerint a fiút még nem hallgatták.