Oprah Winfrey műsorának stábja megkereste annak a kislánynak a családját, akire 2005-ben, borzalmasan elhanyagolt állapotban találtak rá a rendőrök. Danielle most tizenöt éves, és bár behozhatatlannak tűnő hátránnyal indult a normális életbe, nevelőszülei szerint rengeteget fejlődött. Van rá remény, hogy egyszer barátai lesznek, és önállóbban élhet – találtuk a jó hírt a Huffington Poston.
Mi történt?
Danielle-re 2005 júliusában talált rá Mark Holste rendőr, miután a hat éves kislány egyik szomszédja észrevette őt, ahogy az ablakban állt. A férfinek az lett gyanús, hogy még sosem látta a gyereket, pedig már három éve ott lakott. Holste elmondása szerint borzalmas körülmények közt talált a gyerekre: a padlón állati ürülék, szemét és többezer csótány volt, Danielle pedig rettegve, rákjárásban menekült előle egy sarokba, ahol térdeit az álláig húzta, és óriási, rémült szemekkel figyelte. Alultáplált volt, és mindössze egy szétázott pelenkát viselt. Kórházba szállították, ahol az orvosok vizsgálatok során arra jutottak, viselkedése és nyelvhasználati készségei egy hathónaposénak felelnek meg.
Anyja mindössze huszonhat órát töltött börtönben, utána elengedték, de két évig nem hagyhatta el a házát, és megfosztották szülői jogai gyakorlásától. Danielle-t egy házaspár, Bernie és Diane Lierow fogadta örökbe, akiknek Nashville határán van családi gazdaságuk. Először 2009-ben számoltak be Oprah Winfrey műsorában arról, hogy lányuk biztatóan fejlődik – de ez még közel sem jelentette azt, hogy normális gyerek lett belőle. Akkor, körülbelül nyolc évesen, naponta hét-nyolc dührohama volt, és nem szeretett járni, annak örült, ha vitték.
Danielle most tizenöt éves. Még mindig komoly evészavarai vannak, ha hagyják, szó szerint rosszullétig eszi magát, ezért lelakatolják a családi hűtőt, miután mindenki evett. Viszont már iskolába jár, amit nagyon szeret. Alig beszél, és apjával jobb a kapcsolata, mint anyjával – Bernie Lierow szerint azért, mert alapvetően nem viseli jól a nők társaságát, mivel mindegyikük az anyjára emlékezteti. Néha azért köszön apjának, vagy azt mondja, szereti.
A pubertáskort nehezen, de átvészelték. „Danivel az élet olyan, mint egy hullámvasúton. És nem akarok leszállni”– jegyezte meg az apja, aki abban reménykedik, lányának barátai lesznek, és kicsit önállóbban is élhet.