Húsz éve még O.J. Simpson menekülését filmezte, most leginkább azért beszélnek róla, mert nővé vált. Bob Tur most már Zoey Tur, és teljes átalakulását megörökítette Twitter oldalán is.

Bob Tur neve akkor vált legendássá a televíziózásban, amikor a közönség élő adásban, az azóta háromszoros Emmy-díjas riporter és helikopterpilóta gépének felvételein izgulhatta végig O.J.Simpson autósüldözését 1994. június 17-én. Tur most ünnepel, de ennek nem sok köze van ahhoz, hogy a híres esemény húsz éve történt.  

Az egykor ünnepelt, macsó pilóta egy egészen más ügyben került az érdeklődés középpontjába, írja a TMZ. Bob ugyanis most már Zoey, és Twitter oldalának bejegyzései alapján már túl van a teljes nemátalakító műtéten.

Az ügy pikantériája, hogy az átalakulási folyamatban legnagyobb támogatója egy másik pilóta volt, akivel az O.J Simpson ügy kapcsán még óriási riválisokként csaptak össze. Ő nem más, mint Dirk Vahle, aki szintén nővé vált időközben.

Egy közös barátjuk javasolta, hogy segítsenek egymásnak. „Desiree azt mondta, szerinte keressem meg Dirk Vahle-t” – mesélte a KPCC televíziónak Tur. „Mire én: Minek, Dirk Vahle egy seggfej. Mert Dirk most már Dana, válaszolta.”

„Amikor ilyen dolgokon mész keresztül, olyan, mintha háborút vívnál” – tette hozzá. „Nagyon kemény, ezért szükséged van olyan emberekre, akik megértenek. Dana nagyon megértő volt.” Vahle már két éve átesett a nemátalakító műtéten, Tur pedig idén nyáron válhatott végre nővé, aminek mindig is érezte magát.

„A kérdés: mit csináljak az utolsó, férfiként töltött napomon?” – twittelte oldalára június 23-án. Majd jött az operáció: „A harmadik napom, anatómiailag nőként”- írta ki június 27-én, aminek mind a 72 követője nagyon örülhetett.

Később átesett egy koponya- és arccsont átalakító operáción is, ám ennek eredménye még csak nyomokban látszik. Július 7-én jelentkezett legutóbb, akkor arról számolt be, hogy bár még duzzadt és véraláfutásos az arca, nagyon jól érzi magát Bangkokban.