A texasi Splendora városában egy 13 éves lány Facebookon fenyegetett meg egy rákos fiút. Majd az egész várost ki akarta irtani. Tervei szerencsére füstbe mentek.

Nagyon mérges lehetett az a texasi fiatal, aki Facebookon fenyegette meg a 12 éves, rákkal küzdő Cristian Beasleyt – írja a NYDN.

A két tinédzser – mint utóbb kiderült – egy iskolába jártak, és nem voltak éppen jó barátok. Állítólag Beasley régen csúfolta a lányt, talán ez az oka, hogy a bosszúéhes tini egy álprofilt kreált Facebookon, és halálos fenyegetéseket írogatott a leukémiás fiúnak. 

A zavarodott lány Melissa Jonhson néven írogatott iskolatársának, majd a fiú több barátjának falára is gonosz üzeneteket posztolt. Beasley édesanyja nem hagyta annyiban a dolgot, ő maga vette kezelésbe fia profilját, és válaszolt az ekkor még rejtélyes kilétű terrorizálónak.

A lány nem csak első kiszemeltjét szerette volna holtan látni, hanem az egész várost el akarta pusztítani. Kihirdette, hogy július 13-án mindenkit megöl a városban. A rendőrség ekkor lépett közbe. A Facebook munkatársai együttműködtek a hatóságokkal, és sikerült felkutatni a 13 éves cybertettest. Nem valószínű, hogy a gimnazista komolyan is gondolta terveit, ám most felelnie kell fenyegetőző viselkedése miatt. A vádlott szülei megnyugtatták a környékbelieket, lányuk már felfogta, mit is tett, felmérte a helyzet súlyát. Cristian Beasley a vele történetekkel kívánja felhívni a közösségi oldalak veszélyeire az emberek figyelmét.