Ön mit tenne, ha észrevenné munkába menet, hogy a járművet, amelyen utazik, egy Farmville-ezéssel rettentően elfoglalt személy vezeti? Carlo Segura Linares levideózta az illetőt, akit ki is rúgtak.

A DailyDoton találtuk a remek történetet: egy mexikói metróvezető annyira rákattant a Farmville-re, hogy munka közben is betakarított, vetett, állatot tenyésztett. Az egyik utasnak, Carlo Segura Linaresnek ez nemcsak feltűnt, de annyira felháborította, hogy levideózta az iPadjével szórakozó vezetőt. 

„Nem hittem el, felszállok a metróra, és meglátom az ürgét, akinek elvileg vezetnie kéne, ahogy a tabletjén a Farmville-lel játszik. Azonnal előkaptam a teledonomat, mert tudtam, hogy senki sem hinné el, és azt akartam, hogy mindenki lássa, milyen idióták miatt kerülünk életveszélybe” – nyilatkozott utóbb a felpincsölt agyi állapotú utas. Elmondta, hogy a vezető, miután kézi vezérléssel becsukta az ajtókat, néhány másodperc múlva simét kinyitotta, hogy még több ideje legyen játszani.

A felvételt július 10-én kitette a Facebookra, azzal a szöveggel, hogy vajon mit fognak szólni a főnökei, ha meglátják ezt a közveszélyes idiótát. Hát azt szólták, hogy kiadtak egy közleményt (mármint a mexikóvárosi tömegközlekedési társulás), amelyben jelezték: felmentették a játékos kedvű sofőrt.