horoszkóp

Keith Urban koncertjén megerőszakoltak egy lányt

2014.08.01. 16:49
Egy 18 éves fiú megragadott egy 17 éves lányt, magával vonszolta, majd közösülni kezdett vele Amerikában egy koncerten. Sokan elkezdték felvenni az egészet a mobiljukkal, de nem tettek semmit. Végül egy nő lökte le a lányról a támadót, akit később elfogtak.

Nemrég derült ki, hogy Svédországban egy koncert közben erőszakoltak meg egy lányt, a tömeg jól elrejtette a történteket. Most a Gawker arról ír, hogy Keith Urban fellépésén is megtörtént a gusztustalan tett, ezúttal a massachusettsi Mansfieldben. 

Az esetben az a döbbenetes, hogy (ismét) szemtanúk előtt történt. A feltételezett elkövetőt, a 18 éves Sean Murphyt elfogták a rendőrök, le is tartóztatták. A CNN szerint az áldozat 17 éves volt. Úgy tudni, a fiú elvezette őt a barátaitól, majd közösülni kezdett vele, amit többen felvettek a mobiljukkal. Ezek a felvételek bekerültek a bizonyítékok közé.

Az erőszakos jelenet akkor ért véget, amikor egy nő odalépett a pároshoz, és lelökte a fiút a lányról. Murphy ezután elmenekült. Egy másik lap szerint később az este folyamán valakik hallották, ahogy a szüleivel telefonál és azt mondja, elszúrt valamit. Az ügyvédje állítja, a közösülés beleegyezéses volt.

A koncert amúgy fergeteges volt, 20 embert kellett ittassága miatt kórházba szállítani, és maga Urban is azt írta egy YouTube-videó alá, hogy mennyire menő volt az egész. Aztán amikor kiderültek a hírek az erőszakról, törölte a bejegyzést.