horoszkóp

Pórázon vezette pucér barátját a nő az utcán

2014.08.04. 21:08
A világ egyik leghülyébb szexjátékát játszotta egy amerikai pár, és fel voltak háborodva, hogy az emberek fel vannak rajtuk háborodva. A nő köntösben vonult nappal az utcán, barátja pedig négykézláb ment vele egy póráz végén, eldugaszolt ánusszal.

Erősen morfondíroznak a nyugat-virginiai hatóságok azon, mivel vádolják meg azt a párt, akik furcsa módon mentek el sétálni július 29-én Wheelingben – írja a Huffington Post. A nő egy fehér hálóköntösben és papucsban indult el otthonról, az egyik kezében pedig pórázt tartott. 

A póráz végén nem más lépkedett négykézláb, mint a barátja, akin csak egy csuklya volt. A férfi lábai ráadásul össze voltak kötve, az ánuszából pedig kilógott valamiféle tárgy. A páros láttán kihívták az emberek a rendőrséget, később pedig a valaha volt legfurcsább napként jellemezte az egészet a seriff.

Végül előállították az 53 éves Barbara Jean „B.J.” Geardellót és barátját, az 56 éves Robert Deyellt. Utóbbin meglepő módon nem voltak komoly sérülések, egyedül a kötegelő hagyott nyomot a csuklóján. „Azt mondták, beleegyezéses szex volt, egy beleegyezéses szexjáték" – nyilatkozta Nelson Croft seriff. Sőt, ők voltak felháborodva az emberek viselkedésén és az előállításon.