A berni parlamenti irodájában készített a piercinges melléről képet az egyik parlamenti titkárnő, aki aztán a képet feltöltötte Twitterre a kb. 10 ezer követőjének. Valaki viszont kiszúra a háttérben, hogy a fotó a parlamentben készülhetett, így elég gyorsan hatalmas balhé lett az egészből.
Az egyelőre csak Adeline álnéven emlegetett titkárnőt kirúgták, vagy talán egyelőre csak felfüggesztették, miután kiderült, hogy munka közben készültek a felvételek – írja a La Cote. Még nem tudni, hogy kirúgása végleges lesz-e mert két érv versenyez egymással.
Az egyik, hogy a parlamenti szabályzatban benne van, hogy a dolgozók csak olyan tartalmakat oszthatnak meg magukról a közösségi médiában, amit bármelyik kollégájuknak szívesen megmutatnának. A másik, hogy a titkárnő azzal érvelt, hogy az egész a magánélete részét képezi, senkire sem tartozik a dolog. Ezt mérlegelik, hogy melyik érv az erősebb, mert mindkettőnek van létjogosultsága.
Közben a dolognak voltak fejleményei. Például az, hogy Twitteren elindult egy támogatókampány az #AdelineSupport hashtag alatt. Az itt hozzászólók azt mondják, hogy az, amit a titkárnő tett, abszolút a magánéletének, a szexuális szokásainak a része.
Merthogy közben az is kiderült, a svájci Blick túrta elő, hogy a titkárnő nagyjából 200 amatőr pornóban is szerepelt korábban, ezért például egy pornócég munkát is ajánlott neki egyből.
A titkárnő Twitter-fiókját a botrány kirobbanása után törölték, így a kérdéses képek egy része is elveszett. De messze nem az összes, még most is megtalálható egy rakás fotó a titkárnőről, némelyik viszonylag visszafogott magamutogatás csupán, de van köztük néhány igazán hardcore darab. Sajnos a törlések és visszatöltések miatt már nem teljesen visszakövethető, hogy a több tucat kép közül melyiket töltötte fel a saját Twitterére a titkárnő, és melyikeket vadászták le a svájci újságírók a botrány kitörése utáni napokban. Az biztos, hogy az eddigi adatok alapján viszonylag rendszeresen előfordult, hogy a parlementi irodájában ülve készített magáról erősen provokatív fotókat.