Kínai szervkereskedők buktak le a kínai Nancsang repülőterén, amikor a biztonsági ellenőrzésen azt hazudták, a tenger gyümölcseit szállítják, ám kiderült, a hűtőládákban garnélarákok helyett fagyasztott emberi vesék készülnek fel a repülésre – írja a That's nevű ázsiai híroldal.

Mo Jongking (Mo Yongqing), a múlt hónapban letartóztatott szervezet egyik tagja elmondta, a reptéri személyzet azelőtt még sosem akadékoskodott velük, amikor azt mondták nekik, fagyasztott élelmiszert szállítanak, de a múlt hónapban valahogyan mégis kiderült, hogy emberi veséket szerettek volna átcsempészni Nancsangból a szintén kínai Kantonba, így most tizenkét ember tölti szabadságvesztésének idejét a kettőtől kilenc és fél évig terjedő skálán a nancsangi börtönben.

Úgy tudjuk, 2011 októbere és 2012 februárja között a szervkereskedők 1,58 millió jüant (a renminbi nevű kínai pénzem egységeit nevezik így) zsebeltek be, amely közel 60,4 millió forintnak felel meg, bár a bandavezér tagadta, hogy a pénzért csinálták volna: állítólag csak másokon akartak segíteni. Azt is elárulta, hogy a kereskedelem során számos orvossal tartotta a kapcsolatot, akiknek segítségével egy (azóta egyébként gyorsan bezárt) nancsangi magánkórház 1,3 millió forintnak megfelelő összeg ellenében igénybe vett műtőiben szerezték meg 23 interneten kinézett donor veséjét. A sebészek nagyjából 400 ezer, a segédkező nővérek pedig 150 ezer forintnak megfelelő pénzösszeghez juthattak hozzá az egyes operációk során.

Az esetet egy másik oldalról is megvizsgáló pekingi hírlapnak nyilatkozó Wang Hu, egy 21 éves anhuji lakos elmondta, ő a QQ nevű üzenetküldőn keresztül vette fel a kapcsolatot egy férfival, akinek jóvoltából aztán kioperálták a veséjét, mert az interneten látta, milyen sok pénzt lehet keresni ezzel, ami az ő esetében 950 ezer forintnak megfelelő jüan volt. Ő azt mondta, azért volt szüksége pénzre, mert meg akarta mutatni az apjának, képes megállni a saját lábán, míg egy másik, névtelen donor egyszerűen csak adósságait akarta törleszteni, amit szerencsejátékozással szerzett. A donorok egyébként átlagosan 20-30 év körüliek voltak, és 800-900 ezer forintnak megfelelő jüant kaptak veséjükért.

Statisztikák szerint Kínában körülbelül évi 30 millió embernek volna szüksége valamilyen szervátültetésre, de ennek csak becsült töredékében, nagyjából tízezer esetben sikerül megfelelő szervre találni, sok esetben csak és kizárólag illegálisan.