Két évig sampon nélkül mosta haját Lucy Aitken Read 32 éves divatblogger, mert ki akarta próbálni, tényleg öntisztulóvá válik-e. Azt mondja, hogy igen, ráadásul még sosem volt ilyen egészséges a haja. Most nagyon örül, mert nem akar annyi vegyszert használni, se magán, se a gyerekein. Eleinte azért aggódott, de merészen pont aznap vágott bele, amikor új munkahelyén is kezdett – írja róla a Daily Mail.
A módszer indoklása, hogy a samponhasználat lemossa a természetes zsírokat a hajról, emiatt a szervezet többet termel, hogy megint legyen. Ettől viszont megint mosni kell, legalábbis általában.
Hát mindenesetre Aitken Read nem tette, minden tiszteletünk a munkatársainak, mert ő maga is belátta, hogy volt egy átmeneti időszak, amit úgy jellemzett, hogy „a büdös fázis”. De inkább kendőt tett a fejére, illetve természetes cuccokkal mosta a fejét, és most állítja, hogy ettől olyan ragyogó a haja.
Egyszer azért kísértésbe esett: „festettük a házamat, és a hajamba belement a festék, és mondtam a férjemnek, hogy felmegyek az emeletre, samponnal hajat mosni. Lebeszélt róla, mert tudta, hogy utóbb megbánnám. Végül kikeféltem belőle”.