Egy hatvanéves férfit mondtak ki bűnösnek az Egyesült Államokban holttestekkel közösülés miatt. A férfi állítja, 16 év alatt mintegy 100 elhunytra feküdt rá, hogy kielégüljön. De persze csak ha crack vagy alkohol volt a szervezetében.

Kenneth Douglas a Gawker cikke szerint elismerte, hogy munkahelyén, egy ohiói halottasházban holttestek sokaságát becstelenítette meg. 1976-1992 között dolgozott a Hamilton megyei patológián, ezalatt elmondása szerint mintegy száz holttesttel közösült. „Csak rájuk másztam, és letoltam a nadrágom" – magyarázta a 60 éves férfi.

nekrofil férfi nem volt józan tette elkövetésekor: mindig volt benne valamennyi drog vagy alkohol. Azt állítja, amikor nem ivott vagy crackezett, eszébe sem jutott ilyet tenni.

Három áldozat családja perelt, a férfit el is ítélték. Először az akkor 19 éves, 1992-ben egy házaló ügynök által megölt Karen Range holttestén fedezték fel a férfi ondójának nyomát 2008-ban. A per során a halottasház vezetőjét is elítélték, mert nem tett semmit azért, hogy megakadályozzon bármilyen visszaélést a testekkel. A hamiltoni hullaházról pedig már eleve rossz hírek terjedtek.

Ráadásul Douglas neje tudott a dologról, próbálta értesíteni a hatóságokat, de mindhiába. A hullaház vezetői lerázták őt, mondták, hogy ne hívogassa őket. Az egyik felügyelő azzal hárította el, hogy ami a megye intézményében zajlik, az a megyére tartozik.