Kemény tettet vitt véghez Paul Canon melegpornós: katolikus családja elé állt, és megpróbálta megértetni velük, attól még, hogy melegpornózik, nem meleg. A reakció értetlen, de cuki volt.

Azok mindig nagyon forró jelenetek tudnak lenni, amikor az ember valami olyasmit próbál megértetni a családdal, amit nem fognak szívrepesve fogadni. Ilyennek ígérkezett a Gawker szerint a fiatal srác, Paul Canon hazajövetele is. A Denverben élő, floridai származású, katolikus, összetartó családban felnőtt fiú ugyanis élete egy pontján (egy túladagolás után) elhatározta, annak ellenére, hogy heteroszexuális, melegpornókból fog megélni.

A család meglepően jól fogadta a történetet, azonban nem egyszerű megértetni velük, hogy Canon attól még nem meleg, hogy ilyen szexfilmekben szerepel. 2012-ig egyáltalán nem látott más péniszt a sajátján kívül, azóta talán biszexuálisként jellemezné magát (bár utálja az ilyen címkéket). Ahogy megfogalmazta: "Határozottan vonzónak találom a nőket, de vannak olyan férfivonások is, amiket vonzónak tartok".

A beszélgetés oldott hangnemben zajlott, a legidősebb báty közölte, ő mindig is azt mondta, mindkét öccse meleg (holott a középső testvér is hetero, pedig gyerekkorában magassarkút is felvett). Az tény, hogy a fent említett címkék berögzültek a testvérek fejébe, ezt a beszélgetés során igyekezett oldani Paul Canon.

Egyébként a melegpornós anyja állítása szerint hat órán át küzdött az internettel, hogy bizonyítékot találjon fia munkájára, aztán talált is. Ezek után azt mondta, hogy támogatja őt, azt tesz, amit akar. Persze az egész dokuszerű videó csúcsa, hogy a srác egy olyan pólóban meséli el a történetet, amire az van írva: "Nem vagyok meleg, de 1000 dollár az 1000 dollár" (ami forintban 237 ezer).