Elgurult a gyógyszer egy New York-i taxisnál, aki molesztálta női utasát, majd miután az visszautasította, kidobta a kocsijából. Ez nem volt elég neki, brutális módon tépte ki a nő három gyerekét is az ülésekből, majd kihajigálva a nő cuccait, megpróbált elhajtani.

Elborult taxist próbálnak megtalálni New Yorkban, a férfi szexuálisan bántalmazott egy 26 éves nőt – írja a New York Daily News. A rendőrség úgy tudja, vasárnap hajnalban, Inwoodban vette fel a 26 éves nőt és három (1, 3 és 5 éves) gyerekét a taxis. Elmhurstbe szólt a fuvar, a Pan American Hotelhez szállította a családot. Itt félreállt egy nyugodt részre, majd a hátsó ülésen ülő nőt kezdte el zaklatni.

A többit már az ipari kamerák rögzítették, és a jelenet rendkívül barbárra sikeredett. Látható, ahogy a kocsiból időközben kiszállt nő harcol a taxissal, miközben a gyerekeit próbálja kimenteni a visszautasított férfi kezei közül. A taxis teljesen elborulhatott, egymás után dobálja ki a gyerekeket. Félelmetes az a képsor, amikor az egyik gyereket egyetlen rapid mozdulattal kirántja a hátsó ülésről, és mint egy papírgalacsint hajítja a járdára.


Nagyobb térképre váltás

A nő ezután is tovább küzd, a többi csomagját próbálja kiszabadítani, miközben nem engedi elhajtani a férfit, folyamatosan nyitva tartja az anyósülés ajtaját. A videó végét nem tudni, a taxis viszont valahogy elhajtott, a gyerekeket pedig könnyű sérülésekkel az elmhursti kórházba vitték.