Carmela Panico sztrippereket és escortokat alkalmazott baristának, a kávé mellett akár dugást is lehetett vásárolni több washingotni bikinis kávézóban.

A washingtoni bikinis kávézók ötlete első ránézésre mindössze egy nagyon elterjedt modell újrafelhasználásának tűnik: a kávézók annyival dobták fel a fogyasztás élményét, hogy bikinis nők szolgáltak fel. Mint kiderült, egy kicsit többről volt szó: a kávék, forrócsokik és egyéb termékek mellett kiegészítésként vásárolhattak a látogatók ezeken a helyeken rúdtáncot, mellfogdosást, és persze egy teljes dugást is, ha úgy hozta kedvük. Ez meg is látszott az 52 éves tulajdonos, Carmela Panico bankszámláján, aki laza kétmillió dollár (kb. 480 millió forint) pluszbevételre tett szert a lányok futtatásából – írja a Jezebel.

A Vocativon megjelent írás be is számol egy egykori sztripperről, aki 30000 dollárt keresett a Java Juggs nevű bikinis kávézóban, természetesen nem csak azzal, hogy kávét szolgált fel. Panico természetesen leginkább egykori rúdtáncosokat és escortokat szeretett alkalmazni. Az alap volt, hogy minden műszakukban keresett pénzből valamit visszajuttassanak még pluszban Pancinónak, és még akkor is bírságot kaptak, ha télen csizmát mertek felvenni.

Az ügy augusztus óta a bíróságra is került. A rendőrség nyomozása után kiderült, hogy a tulajdonképpen striciként funkcionáló Panico korábban a szintén elég gyanús nevű egzotikus táncosként dolgozott, ráadásul sok kötődése van a Colacurcio családhoz, akik egy az USA nagyrészét behálózó sztripklub-hálózatban érdekeltek.