A 30 éves, Sudburyben élő Caroline Noble és férje, a 29 éves Adi valószínűleg életük legjobb döntését hozták meg, amikor hét évvel ezelőtt befogadtak a családba egy bengáli cicát, Simbát. A házaspár és gyermekiek ugyanis az ő segítsége nélkül valószínűleg meghaltak volna abban a tűzben, amit meghibásodott fagyasztójuk okozott, írja a Daily Mail.
Az éjszaka keletkezett tűz gyorsan terjedt, és bár két hete ellenőriztették a házban található tűzjelző állapotát, a szerkezet mégsem működött.
Nem úgy a macska, aki addig nyávogott kétségbeesetten a háromgyermekes anya mellett, amíg az fel nem ébredt.
„Amikor felébresztett, szinte semmit nem láttam, akkora volt a füst. Nem hiszem, hogy életben maradtunk volna. Olyan forróság volt, mint egy szaunában, mire leértünk a lépcsőn, már szó szerint lángokban állt minden" – nyilatkozta Caroline Noble a lapnak.
A nő azonnal felkeltette a gyerekeket is, és kimenekültek a házból, másodpercekkel azelőtt, hogy a tűz teljesen elborított a belső teret.
A család mindenét elvesztette, csak a hálóruháik maradtak meg, amiben kimenekültek. A helyi közösség ruhákat, játékokat és pénzt adományozott a családnak, hogy talpra tudjanak állni, és biztosítottak számukra egy új házat, amíg a leégett ingatlant renoválják.
Nem Simba az első hős macska, nem is olyan régen a Tara névre hallgató cica mentett ki egy kisfiút a szomszéd kutya szájából.