Ha Jézussal viccelsz, évekre lecsukhatnak

2014.09.12. 15:39
A megbocsátás, felebaráti szeretet és egyéb keresztény erkölcsök gyorsan szertefoszlottak a pennsylvaniai Everett városka törvényhozóiban, akik képesek lennének két év börtönre ítélni egy 14 éves fiút egy béna vicc miatt.

A srác – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – kicsit túl közel került Jézushoz, legalábbis egy keresztény közösség épülete előtt elhelyezett szobrához, írja a Huffingtonpost.

Tény, hogy nem volt túl ízléses vagy okos ötlet orális szexet imitálni az installációval, majd a képet feltölteni a Facebookra, na de a megfontoltság, az ízlés és tisztelet ritkán vet nagy hullámokat egy tinifiú agyában.

o-JESUS-STATUE-BLURRED-570

A poszt 124 kommentet kapott, köztük jó pár felháborodott véleményt, ami érthető, hiszen a képek megsérthették egyes emberek vallási meggyőződését. A srác hamarosan a városi bíróság elé kerül, ahol – kiskorúsága ellenére – akár két év letöltendő büntetésre számíthat, egy javítóintézetben. A vád ellene: egy becses tárgy megszentségtelenítése.

Ami külön érdekes, hogy Pennsylvania törvényei szerint a megszentségtelenítés fogalma kifejezetten az adott tárgy elcsúfítását, megrongálását, beszennyezését jelenti (vagy bármilyen más fizikai jellegű akciót), arról nem is beszélve, hogy vandalizmusért a legmagasabb – nagykorúakra – kiszabható büntetés mindössze 1 év, hívja fel a figyelmet egy blogger.