Alisha Hesslernek hívhatják azt a személyt, aki elhitette az internet egy részével, hogy műttetett magára egy harmadik mellet. Merthogy akkor majd nem fognak vonzódni hozzá a férfiak. Ismerje meg jobban!

Szeptember közepe óta terjed a hír, hogy egy magát Jasmine Tridevilnek nevező, 21 éves nő műttetett magára egy harmadik mellet (a két meglévő közé), mert soha többé nem akar randizni senkivel, és ennél jobb módja nincs a veszély elhárításának.

A történettel a következő, jelentéktelen problémák adódtak:

  • a főszereplőt nem így hívják;
  • nem varratott harmadik mellet;
  • viszont saját bevallása szerint is nagy kamukirálynő;
  • a bizonyítéknak szánt, fotosoppolt képek sem mind ugyanúgy néznek ki; 
  • és nem először próbál híressé válni valahogy.

Nézzük sorban: a Jasmine Tridevil nevű oldalt augusztus 11-én indították a Facebookon, lassan 25 ezren lájkolják. A leírása szerint egy tampai nőről van szó, aki műttetett magára egy harmadik mellet, és most dokumentálja, hogy ez miként hat a mindennapjaira. Viszont sajnos az oldal, amelyen további információt ígérnek róla, nem létezik, vagy legalábbis teljesen üres . A Snopes szerint viszont annál inkább létezik Alisha JAsmine Hessler, aki bejegyeztette az oldalt. És aki megejtően hasonlít Tridevilre, masszázsszalonjának cégprofilja pedig büszkén vállalja, hogy 2014 óta terjeszt álhíreket. Ja, és akit tavaly március 14-én őrizetbe vettek személyes adatok csalásban való felhasználása miatt.

És nem ez az első kísérlete, hogy világhírűvé váljon: ugyancsak tavaly, az év vége felé azért interjúvolták meg sokan, mert állítólag egy férfi megverte egy klubból hazafelé menet, mire az illető férfit kiállította egy sarokra, kezében egy "nőket verek, dudálj, ha köcsög vagyok" felirattal (a férfi azért vállalta, mert így megúszta a feljelentést). A rendőrség szerint viszont amikor a részletekről érdeklődtek nála, nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseikre.

Ettől függetlenül mindig lesznek érdeklődök olyan sztorik iránt, amelyekben egy szereplőn kettőnél több mell van. Most épp a TMZ ír arról, hogy a helyi tévében villantott egyet, de nem elég hosszan, úgyhogy nem derült ki az igazság, a Daily Mail pedig azon sápítozik, hogy micsoda etikai vétséget követhetett el az az orvos, aki (az ötvensokadik megkeresett, a neve elhallgatását kérve, 20 ezer dollárért [ 4,8 millió forint]) vállalta a harmadik csöcs kialakítását a nőn. Mármint Tridevil elmondása szerint. Ugye nem hisznek neki?