Anna és Joseph Burgese 2013 januárjában Miami Beachre mentek nyaralni, de a vakáció pocsékul alakult: néhány kurva, akik rendszeresen a szállodájukban dolgoztak, a nőre azt hitték, konkurencia. A szálloda halljában csúnyán összeverték, a falnak, majd a földre lökték. Pert indítottak, ebből kiderült, hogy a W-kben elég könnyű kurvához jutni. Van, ahol ingyen síkosítót és gumit is adnak.

A New Jersey-i pár több mint egy évvel ezelőtt járt a Miami Beach-i South Beach W Hotelben, ahol állításuk szerint teljesen szervezetten megy a prostitúció – írja a philly.com. Keresetüket idén júniusban adták be, ebből kiderül, hogy a szálloda halljában, hátulról támadta meg több részeg kurva, mert azt hitték, ő is az. Arccal a kőfalnak lökték, majd a földre vitték. Támadói tízen is lehettek, sérelméért 75 ezer dollárt (18,3 millió forint követel). A pár a peranyag szerint azt is sérelmezi, hogy a támadókat a hotel alkalmazottai nemhogy ott tartották volna, hanem kiterelték az épület elé, és taxiba dugták őket, mielőtt a rendőrség megérkezett volna.

Az ügy első fordulata áprilisban történt: ekkor állapította meg az államügyész, hogy a szálloda nem akar kiadni fontos bizonyítékokat, így például a biztonsági kamerák felvételét, illetve személyzeti aktákat. A pár védője, Bruce Castor Jr. szerint azért, mert nem akarják, hogy kiderüljön, mi látszik rajtuk és áll bennük (ami így önmagában még nem egy Nobel-díjra érdemes gondolat), és hogy miért nem akarják nyilvánosságra hozni. A Starwood szállodalánc ügyvédje, Quinn M. McCusker szerint viszont ártana ügyfele megítélésének, és ezek a vádak már önmagukban is elég súlyosak, de persze alaptalanok. Mindenesetre alkalmasak lennének rajta, hogy a szállodalánc rossz hírét keltsék. 

Az is kiderült, hogy Burgesék felbéreltek embereket, hogy országszerte térjenek be a W hotelekbe, és arról érdeklődjenek az alkalmazottaktól, lehet-e ott kurvázni. Az alkalmazottak pedig „gondolkodás nélkül szerveztek prostitúciós szolgáltatásokat”. Amikor a bérkurvázók megkérdezték, nem fognak-e lebukni, megnyugtatták őket, hogy biztosan nem, aztán küldtek néhány képet a szóba jöhető prostituáltakról. Volt olyan recepció, ahol egy prostituált a pultnál töltötte a telefonját, és vigyáztak a tárcájára. Máshol ingyen óvszert és síkosítót adtak a vendégeknek, a honlapjukon pedig szexkellékeket reklámoznak.

A lánc Times Square-en (New York) álló szállodájának vezetője állítólag azt mondta a beépített ügyfélnek: „mi szervezzük [a prostitúciót], segítünk összehozni”, majd az egyik biztonsági őrhöz irányította, aki étlapszerűen tálalta neki a választékot.

A tárgyalássorozat a jövő hónap elején, szóbeli meghallgatásokkal folytatódik.