Louisianában robbant a tanár-diák-szexbomba, amikor kiderült, egy 16 éves fiút elcsábított két tanárnője, majd hajnalig tartó hármasszexet folytattak vele. A tanárnők karrierjének vége, sőt akár 17 év börtönbüntetést is kaphatnak. Eközben a diákjuknak borzalmas lelkiismeret-furdalása lett, magát hibáztatja, mert kérkedett az élményeivel, és ezzel tönkretette tanárai életét.

Az eddigi tanár-diák szextörténetek egyik csúcsa lett az az amerikai eset, amiben két tanárnő és egy 16 éves fiú szerepel. A louisianai fiú hencegve mesélte el egy nap az iskolában, hogy két tanárnője, a 24 éves Rachel Respess, és a 32 éves, háromgyerekes Shelley Dufresne áthívták magukhoz szeptember 12-én este, és hármasban szexeltek reggelig. ÁllÍtólag nem ez volt az első alkalom. Természetesen eljárás indult, a nőket pedig letartóztatták, ami miatt a fiú elég rosszul érzi magát a Daily Mail szerint.

„Az ilyen korú fiúk kérkedni akarnak azzal, amit tesznek. Nem számított rá, hogy ez lehet belőle" – mondta a lelkiismeret-furdalással küzdő fiú nagyapja. „Csak azt kívánja, bárcsak az egész dolog sose történt volna meg" – tette hozzá a nagyapa.

A New Orleans elővárosában élő fiúnak az édeshármas előtt már viszonya lehetett Dufresne-nel, aki angolt tanított a Destrehan középiskolában. Az ominózus napon egy iskolai futballmeccs után vette fel a fiút, majd Respess házához hajtott vele Kenner városába, ahova a fiatal, csinos, szőke nő nemrég költözött be. Az egész Dufresne ötlete volt, ő vette rá fiatal kolléganőjét, és ő csábította a lakásra a fiút. A rendőri jelentés szépen fogalmaz: Dufresne „elkezdte meghitten csókolgatni (Respesst) azzal a céllal, hogy felizgasson minden résztvevő felet, akik mind teljesen ruhátlanok voltak". 

Respess szomszédai „nagy aktivitásról" számoltak be, jöttek-mentek az emberek a házba/házból, Dufresne-t is látták itt többször.

Dufresne-ről annyit tudott meg a Mail, hogy egy bíró lánya, és a férjével élt New Orleanstől nyugatra, valamint szerepelt egy fogyókúrás reklámban is. A szomszédai azt mondták, a nő még mindig együtt van a férjével.

A történetből viszont nem is feltétlen lett volna ügy, Louisiana államban beleegyezéssel létesíthető szexuális kapcsolat egy 17 évessel. A fiú azonban csak napokkal a hármasszex után töltötte be a 17-et. Mindemellett egy másik jogszabály tiltja a tanároknak, hogy 20 év alatti tanítványukkal szexeljenek. A rendőröknek márpedig egyértelmű, hogy mindkét tanárnővel közösült a fiú. Mindenestre a két nő most házi őrizetben várja a november 17-i első tárgyalást. Akár 17 és fél évet is kaphatnak három vádpontban.