horoszkóp

12 éves lányát erőszakolta meg nevelőapja

bry
2009.03.02. 17:15
A férfi a 14 éves Anasztázia állítása szerint kétszer erőszakolta meg. A rendőrök megtalálták H. Ákos telefonjában azokat a képeket, melyeket az aktus alatt készített. A lány az eset után öngyilkossági kísérletet hajtott végre, azóta is pszichológusok kezelik.

A RTL Klub Mónika show című műsorának hétfői vendége, a 14 éves Anasztázia azt állítja, nevelőapja, H. Ákos szexuális kapcsolatot létesített vele és barátnőivel, amikor mindössze 12 évesek voltak, cserébe pedig drogot és italt adott nekik. A barátnője, Viki viszont tagadja a történteket, pedig Anasztázia anyja szerint az ő családja is tudott a történtekről.

„A volt élettársam megerőszakolta a 12. születésnapján a lányomat. Ez sok évig titokban volt, mert ezután külön költöztünk. A közös gyerekünk nálam maradt, ő pedig Ákosnál”, mondta el a Velvetnek Anasztázia anyja, Szilvia. „Ani azért maradt ott, mert én nem tudtam olyan anyagi hátteret biztosítani, mint Ákos. Valamint a volt élettársam sokkal szabadabban fogta, minden meg volt engedve neki, én viszont nem így neveltem. Ebből rengeteg gond volt, rontott az iskolában. Végül azért költöztem vissza, hogy jobban szem előtt legyen”, tette hozzá.

Mostohaapja mobillal fotózta az aktust

A nevelőapja másodjára a tavalyi tavaszi szünetben erőszakolta meg a lányt. Ezt csak három nap után mondta meg anyjának, aki a családsegítő szolgálathoz fordult. A férfit feljelentették, a két lány pedig nőgyógyászati vizsgálaton esett át. „Ákos először bujkált, végül elkapta a rendőrség, és most előzetes letartóztatásban van. Valószínűleg előtte már sejtehette, hogy lebukott, mert ekkor törte össze a telefonját”, mondta Anasztázia édesanyja. A mobiltelefont azonban a rendőrség megtalálta, és kiderült, hogy lefotózta, ahogy megerőszakolta nevelt lányát. Az apa, H. Ákos jelenleg előzetes letartóztatásban van, ellene erőszakos közösülés bűntette miatt indított eljárást a rendőrség, tudta meg a Velvet Váradi Piroskától, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

A másik család most is kapcsolatban van a férfivel

Anasztázia barátnője, Viki viszont tagadja a történteket. A lány szerint az egész kitaláció, viszont Anasztázia anyja szerint Viki anyja is tudott a történtekről. „Nem tudom miért tagadja, hiszen az anyja is tudott a dologról, először fel akarta jelenteni, de végül lecsillapodott ez a dolog”, mondta Szilvia, majd hozzátette: „úgy tudom, Ákos őket jelölte meg kapcsolattartóként, amikor bekerült előzetesbe”.

Miután kiderült az, hogy megerőszakolták, Anasztázia öngyilkos akart lenni, de az anyja szerencsére időben észrevette. Akkor tíz napig kórházban volt, azóta pszichológushoz és pszichiáterhez jár. „A kapcsolatunk is megjavult azóta, most már olyan, mintha barátnők lennének. Amíg Ákos kint volt, addig napi szinten összeugrasztott minket, lehet korábban azért csinálta ezt, nehogy szólni tudjon a lányom”, nyilatkozta az asszony.