Fenyegetőző muzulmán nő okozott botrányt a brit Big Brotherben

2008.06.20. 09:23
Nagy-Britanniában kilencedik éve szolgál néznivalóval a Big Brother valóságshow, és a két hete kezdődött szériának máris megvan az első nagy horderejű botránya. A vetélkedőből "elfogadhatatlan magatartásáért" kizárt, muzulmán Alexandra De-Gale megfenyegette az őt kiszavazásra jelölő házlakókat, illetve azok családját, és agresszív megjegyzéseket tett a műsor másik iszlám-hívő játékosára is.

Botrányt akartak, megkapták

Június ötödikén kezdődött el a brit Channel 4 csatornán a szigetország kilencedik Big Brother vetélkedője. A műsor nálunk két év alatt leszerepelt, de sok más országban tudtak gondoskodni arról a készítők, hogy a valóságshow ennél hosszabb ideig maradjon érdekes. Így van ez az Egyesült Királyságban is, ahol idén a 13 héten át tartó műsorfolyam részeként többek között egy vak, egy fekete származású albínó és egy női bodybuilder lakóval kedveskedtek a kíváncsi nézőknek. Az angol bulvárlapokban azonban a legtöbb főcím mégis egy agresszív viselkedésével mindenkit felháborító nőről szól, aki néhány éve tért át a kereszténységről a muzulmán hitre.

Nem maradhatott Alexandra, az agreszív

Félelmet keltett muzulmánokban és nem-muzulmánokban

Az idei renitens játékos, bizonyos Alexandra De-Gale, bár maga is bevándorlók gyermeke, szándékosan keverte a botrány középpontjába az iszlámot. A ház másik muzulmán lakója ugyanis, Mohamed, a házban rendezett buli hevében nem átallott alkoholt fogyasztani, majd női ruhába öltözni. Ennek nyomán Alexandra sietett születésnapját ünneplő játékostársának tudomására hozni, mekkora szégyent hozott ezzel vallására, amely köztudomásúlag tiltja az ilyen jellegű dorbézolást. Miután másnap Alexandra egy vita során megintcsak feltehetően az iszlám-hívő nézők érzelmeit próbálta meg Mohamed ellen felkorbácsolni, hivatalos figyelmeztetésben részesült a Nagy Testvértől.

Ha kiszavaznak, a "gengszter haverjaim" meg fogják keresni "a családjaitokat"

Ezek után nem csoda, hogy a többi játékos a jelölések alkalmával Alexandrát szerette volna kiszavazva látni a ma estére tervezett műsorban. Amikor jelöléséről és a házon belüli egyértelmű népszerűtlenségéről a közönség szemében még népszerűtlenebb játékos tudomást szerzett, megfenyegette a többi lakót. "Egy személyes sértés soha nem megy feledésbe" - éreztette Alexandra egy újabb vita hevében, hogy esze ágában sincs megbocsátani. "Van egy nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon erős csapatom a házon kívül. ... A gengszter haverjaimról van szó." - folytatta. "Ha én távozom először, utasítani fogom őket, hogy mit csináljanak. ... Ha valaki felb.ssza az agyamat, itt benn nem csinálhatok semmit. De ha kimegyek innen, megkereshetem mindenkinek a barátait és a családját. És akkor már megcsinálhatom, amit akarok." A Channel 4 ezeket a mondatokat már nem engedte a képernyőre, csak írásban kerültek nyilvánosságra az interneten. Alexandrát biztosra vehető kiszavazása előtt egy nappal, a közönség szavazatait be sem várva távolították el a házból.

Ezúttal a szigetországon belül marad-e a botrány?

A tavaly januárban még Indiában is tüntetéseket provokáló Celebrity Big Brother rasszizmusgyanús botránya után a műsor készítői zéró toleranciát hirdettek meg. Ennek a tavaly nyári műsorban rögtön áldozatául is esett egy fehér leányzó, aki úgy gondolta, vicces lesz, ha leniggerezi egyik fekete játékostársát. Még aznap éjjel eltávolították a házból. Az idei összetűzés azonban még ennél is érzékenyebb területet érint, nem csoda tehát, hogy a Channel 4 - az általa kiválasztott játékos ellen dolgozva - próbálja kizárni az ügyből annak vallási, illetve konkrétan a muzulmán kisebbségre vonatkoztatható vetületeit.