Úgy tűnt, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjének mezőkövesdi győztese Csézi Erzsébet szinte a semmiből előtűnve nyerte meg a versenyt. Pedig a Csézy művésznevet használó énekes nagyjából nyolc éve tevékenykedik a térségben, a műsor előtt pedig ügyesen kampányolt, szavazásra buzdította a helyieket, Mezőkövesd mellett több környékbeli városban is a plakátjai díszítették az utcákat, és nem utolsó sorban, az iskolákban a tanárok is bíztatták a diákokat az sms-küldésre. És arról sem szabad elfeledkezni, hogy Csézy családja meglehetősen ismert a városban, ráadásul az énekesnő matyó származását minden megjelenésekor hangsúlyozza.

Mezőkövesdre érve Csézy arcát először néhány kiragasztott plakáton láttuk, amik arra buzdítottak, hogy szavazzunk a mezőkövesdi énekesnőre az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén. Egy sarokkal lejjebb a Matyótáj áruház előtt pedig már egy legalább két méter széles óriásmolinón vettük észre Csézi Erzsébetet.

„Intelligens, egyszerű, tehetséges, falumbéli lány. Komolyabb műfajban kéne tevékenykednie, mint ez az Eurovíziós" - mondta egy biciklijére éppen felszálló hölgy a mezőkövesdi művelődési ház előtt.

Mezőkövesden szinte mindenki hallott már Csézi „Csézy" Erzsébetről, fiatalok, idősek, középkorúak egyaránt ismerik a nevét. A művelődési házban megtudtuk, hogy Csézy nagyjából nyolc éve van jelen a város kulturális életében.

Mintha választás lenne. Csézyvel van tele a város

Az énekesnő azóta a legtöbb városi eseményen fellép, többek között a nemrégiben megrendezett városi jótékonysági bálon is, ahol már felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a dalfesztiválon majd szavazzanak rá.

„A jótékonysági bálon fellépett, és ott mondták, hogy szavazzunk" - mesélte egy fiatalember a Szent László Gimnázium előtt. Elmondta még azt is, hogy Csézy korábban már sokat tett a városért, ezért kérték a helyiek segítségét.

Csézy kampányát párja és menedzsere, Lajos László is - aki több környékbeli bútoripari cégben is érdekelt - segítette. Lajossal nem távolodtak el Mezőkövesdtől, a néhány kilométerre lévő Bükkzsércen élnek.

Iskolai sms-kampány

A mezőkövesdi Szent László Gimnáziumnál megtudtuk, egészen komoly mozgósítás történt a diákok és a tanári kar körében is. Az iskolai büfénél két lány elmesélte, hogy a verseny döntője előtt pont felvilágosító napot tartottak az iskolában, és a tanárok minden óra előtt elmondták, azt szeretnék, ha szavaznának Csézyre a február 8-i döntőn.

„Az osztályfőnök mondta, hogy jó lenne, ha szavaznánk rá" - hallottuk az egyik óraközi szünetben másoktól.

A gimnázium mellett található szakképző iskolában már nem volt akkora mozgósítás, mint a Szent Lászlóban, de Csézyt persze itt is ismerték, és követték a döntőt is. Az iskola előtt arról mesélt két diák, hogy őket a tanárok ugyan nem kérték meg sms-küldésre, de sok Csézy mellett kampányoló felhívást olvastak a wiw-es üzenőfalon.

Csézi Erzsébet anyja tavalyi nyugdíjba vonulása előtt több helyi iskolában is énektanár volt, így egyáltalán nem meglepő, hogy a fiatal énekesnő megszerezte a városi iskolák támogatását.

Matyó mozgósítás

Csézy családjának köszönhetően is ismert a városban, mert a nagymamája a Népművészet Mestere díjas Kis Jankó Bori hímzőasszony és mintaíró, akiről utcát neveztek el Mezőkövesden, emlékháza van, és szobra is látható a városban.

Matyóföldön minden matyó

Csézi Erzsébet minden nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy ő mezőkövesdi és matyó, és az is szeretne maradni. A januári Mezőkövesdi Újságban így nyilatkozott: „Nagyon szeretem ezt a várost és igazából sohasem szeretnék innen elszakadni, bár a mostanában minden nap ingázok. De én azt gondolom, hogy megéri, mert én egy igazi, vidéki matyó lány szeretnék maradni 30, 50 év múlva is".

A matyó életérzést nehéz elmagyarázni, ha valaki még nem járt a Matyóföld szívében, Mezőkövesden. A legegyszerűbb úgy fogalmazni, hogy Mezőkövesden minden matyó. Matyó az áruház, az utazási iroda, a turista információs központ. Csézi a matyó indentiásra is épülő kampánnyal valószínűleg sikeresen mozgósította a matyókat.

Csézi Erzsébet törzsvendéglőjében megtudtuk, hogy Mezőkövesd mellett Miskolcon és Egerben is Csézy plakátok díszítették a várost, valamint a helyi rádióban is sokat játsszák Csézy számait.

Éjszakai virágszerzés az Év Emberének

Tavaly Csézi Erzsébet kapta Mezőkövesden az Év Embere-díjat, bár az egyik iskola portása nem értette, miért: „Én csodálkozom azon, hogy tavaly ő lett az év embere". A Mezőkövesdi Újság cikkei alapján úgy véljük valószínűleg azért kapta a díjat Csézy, mert „művészi tevékenységével Mezőkövesd város érdekében eredményes munkát végez, mellyel városunk szellemi és kulturális életét színesíti", de ennél pontosabb információt nem kaptunk az ügyben, mindenesetre ez a díj is biztos növelte Csézy ismertségét.

A tavalyi Év Emberének ismerősei és barátai egy helyi étteremben szurkoltak kivetítővel, vacsorával, tömeges szavazással. Az étterem tulajdonosa szerint nagyjából 2-300 ember lehetett jelen, és igazából nem számítottak rá, csak reménykedtek benne, hogy Csézy nyer majd.

Csézy kampánykörzete

Az eredményhirdetés után az énekesnőt az étterembe vitték, ahol nagy meglepetésére a szűk baráti körön kívül sok rajongója is jelen volt. A tulaj elmondta még, hogy mindenki nagyon izgatott volt, Csézy valamikor éjfél körül érkezett a vendéglőbe, de mivel nem számítottak a győzelemre nem készültek nagy csokrokkal, ajándékokkal, ezért néhányan felkerekedtek, felkeltették az egyik virágárust, hogy még éjjel bepótolják elmaradásukat.

Csézy tisztában van vele, hogy mekkora segítséget kapott a helyiektől: „A mai napig Mezőkövesden élek, innen járok Budapestre. Szeretek ott élni és igazából nekik köszönhetem, hogy megnyertem ezt a versenyt, mármint egész Borsod megyének" - mondta el a Velvetnek.