Közel harminc éven keresztül élt vérfertőző kapcsolatban lányaival egy brit férfi. A testvérek összesen tizenkilenc alkalommal estek teherbe, és összesen hét gyermekük maradt életben. Az apa - akire a sajtó máris "az angol Joseph Fritzl" megnevezést használja -, nyolc- illetve tízéves koruk óta zaklatja lányait, huszonötszörös életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Elítélték azt az 56 éves brit férfit, aki majdnem harminc éven keresztül rendszeresen megerőszakolta két lányát. A nők összesen tizenkilenc alkalommal estek teherbe, kilenc gyermeket hoztak a világra, közülük azonban csak heten maradtak életben – írja a news.com.au.

A lányok megpróbáltatásai 1979-ben kezdődtek, amikor még csak tíz illetve nyolc évesek voltak. A nagyobbik lány hét alkalommal lett várandós, húga pedig tizenkétszer: tíz baba vetélés vagy abortusz következtében nem jött világra, két gyermek pedig közvetlenül a szülés után halt meg. Három évvel azután, hogy az idősebbik lány világra hozta legkisebb gyermekét, a férfi - akinek nevét a lapok nem hozhatták nyilvánosságra, de csak "az angol Josef Fritzl" néven emlegetik - ötszáz fontot ajánlott fel egy újabb utódért. A lányok állítólag azért nem merték feljelenteni apjukat, mert azzal fenyegette meg őket, hogy gyermekeikkel együtt megöli őket. Nicholas Campbell ügyész elmondása szerint a férfi kisebbik lányát például azzal tartotta sakkban, hogy fejét egy gázlánghoz tartotta, és dulakodás közben állítólag többször is megégett. Az idősebbik lány azt is elmondta, hogy havonta száz fontot ajánlott apjuknak, amennyiben nem bántalmazza őket tovább, és azzal is próbálkoztak, hogy minél több whiskeyt adjanak neki, hátha végül belehal a sok italozásba.

Az amstetteni rém

A 73 éves Josef Fritzl 24 évig a pincében tartotta fogva egyik lányát, akinek hét gyermeket nemzett. A vérfertőző kapcsolatból született hét gyerek közül hárman édesanyjukkal éltek, hármukat pedig apjuk és annak mit sem sejtő felesége nevelte, egyikük pedig röviddel a szülés után meghalt. Az ügyre azután derül fény, hogy a fogságban nevelkedett gyermekek közül a legidősebb, Kerstin hirtelen rosszul lett és kórházba kellett szállítani. Később azt feltételezték, hogy talán unokájával is erőszakoskodott az osztrák férfi, aki egyébként apa nélkül nőtt fel, és állítólag édesanyja iránt szexuális vonzalmat érzett. Egy pszichiáter szakvéleménye szerint a nő kegyetlenül bánt vele, és számtalanszor megalázta. Bosszúból Fritzl őt is rabként tartotta fogva. A férfi ellen november elején emeltek vádat emberölés gyanúja miatt.

A rendőrség 1997-ben kezdett nyomozni az ügyben, miután a lányok fivére bizonyítékkal állt elő a vérfertőzésről. 1998-ban az egyik testvér felhívta a Childline alapítvány által működtetett segélyvonalat, és garanciát kért arra, hogy megtarthatja gyermekeit, ha előhozakodik történetével. Mivel nem szavatolták neki, hogy nem veszik el tőle a kicsiket, tovább hallgatott. Az apa a biztonság kedvéért félévente költöztette a családját. Akárhányszor elment otthonról, a testvéreket bezárta a szobájukba, megtiltotta nekik, hogy velük egyidős fiúkkal barátkozzanak, és nem engedte, hogy elköltözzenek tőle, miután nagykorúak lettek. A DailyMail értesülései szerint az egész család rettegett tőle, amikor hazaérkezett, mindenki bemenekült a szobájába. Felesége, akit szintén bántalmazott, évekkel ezelőtt elhagyta, és fia is elköltözött, amikor 15 éves volt.

A férfit végül júniusban tartóztatták le, miután a testvérek új partnereik mellett kellő erőt és bátorságot gyűjtöttek ahhoz, hogy feljelentsék apjukat a rendőrségen. Az illető a letartóztatás után tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, de amikor a DNS-teszteknek köszönhetően kiderült, hogy ő lányai gyermekeinek apja, akkor beismerte, hogy valóban ő ejtette teherbe a lányait. Igaz, egy októberi meghallgatás során csupán annyit vallott be, hogy huszonötször megerőszakolta lányait és négy alkalommal bántalmazta őket.

A bíróság döntésének értelmében a férfi huszonötszörös életfogytiglan tartó börtönbüntetést kapott, és legalább tizenkilenc és fél évet kell rácsok mögött töltenie – írja a Telegraph. A férfi két lánya az ítélethirdetés után egy nyilatkozatot adott ki, melyben többek közt az áll: „Bebörtönzésével csupán abban lehetünk biztosak, hogy fizikálisan már soha többet nem bánthat. A fájdalom és a szenvedés, amit okozott viszont évekig kísérteni fog minket. Most arra kell összepontosítanunk, hogy kellő erőt merítsünk az újrakezdéshez.”

Alan Goldsack bíró elmondta, negyven éves praxisa alatt még soha nem találkozott ilyen szörnyű esettel. „Véleményem szerint a legtöbb ember az üggyel kapcsolatos tények ismeretében úgy gondolja, hogy önt soha nem szabadna kiengedni a börtönből, vagy csak akkor szabadulhatna, amikor a kora miatt már túlságosan gyenge. Ezzel az állásponttal én is egyetértek” – mondta a bíró, amikor közölte döntését a férfival, aki nem volt hajlandó elhagyni celláját, hogy részt vegyen a hivatalos ítélethirdetésen. Akárcsak az eltört gerincű, majd halálra vert 17 hónapos kisfiú esetében, itt is felmerült az illetékes hivatalok felelőssége, akik nem vették észre, hogy mi történik a családban. A Sheffield-i Városi Tanács ezért vizsgálatot indított a mulasztásokkal kapcsolatban.