Az elsőfokú ítélet szerint a két 17 éves kaposvári fiú májusban előre kitervelten, brutálisan megölte osztálytársát, állítólag azért, mert megromlott a barátságuk. A beismerő vallomásért cserébe a maximálisan kiszabható 15 évből a bíró elengedett egyet. A két fiatal fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős.

Bűnösnek találta a Somogy megyei Bíróság azt a két 17 éves, kaposvári fiút, akik idén május 23-án megölték osztálytársukat, értesült a Független Hírügynökség. A csütörtöki tárgyaláson 14 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. A bíróság előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta bűnösnek őket. A két kaposvári fiú korábban a barátja volt az áldozatnak. Május 23-án mégis a város melletti erdőbe csalták. Bottal, vésővel, betondarabokkal megverték, majd az eszméletlen fiatalembert a tóba dobták. Szándékukat korábban két osztálytársuknak is elmondták, akik azonban nem vették őket komolyan, "nem nézték ki belőlük, hogy erre képesek volnának". Így a rendőrséget sem értesítették a szándékról.

Beismerték, hogy előre kiterveltek mindent

A bíróság a fiatalkorúak esetében kiszabható 15 év helyett a büntetés időtartamát 14 évben határozta meg. A bíró az ítélet indoklásakor elmondta: enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a tettesek részletes beismerő vallomást tettek, illetve megbánták tettüket és bocsánatot kértek. Súlyosbító körülményként esett a latba, hogy tettüket előre kitervelték, az eszközöket - vésőt, botokat, betondarabokat - odakészítették a helyszínre, és az áldozattal korábban baráti viszonyban álltak.

Az életéért könyörgő fiú idegesítette a gyilkosokat

A bíró azt mondta, a fiúk nem mérték fel, hogy milyen nehéz megölni egy embert, hiszen áldozatuk nem halt meg azonnal, sőt könyörgött az életéért. Ez nem hatotta meg őket, sőt idegesítette a gyilkosokat a könyörgés, ezért az eszméletét vesztett fiút élve dobták a tóba. A bíróság nem állapította meg azoknak az osztálytársaknak a felelősségét, akiknek a tettesek előzőleg beszéltek szándékukról, mert azok nem hitték el a nekik mondottakat.

Megromlott barátság állhat a gyilkosság hátterében

A tárgyaláson nem derült ki, hogy a fiúk miért ölték meg áldozatukat. A szakértők sem tudták kideríteni az okokat, mivel a fiúk családi háttere rendezett. Az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye szerint a fiúkat idegesítette az, hogy osztálytársuk - akivel korábban jóban voltak, de kapcsolatuk megromlott - folyamatosan velük volt, ezért ölték meg.

A bíró hangsúlyozta, hogy a meghozott ítélettel a bíróság szándéka az volt, hogy annak nevelő, mások számára visszatartó ereje legyen. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a két fiatal és védőik enyhítésért fellebbeztek, ezért az ítélet nem jogerős. Jövőre a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik a per.