horoszkóp

Lábossal verte össze a betörőt a hetvenéves szupernagyi

2009.02.27. 12:28
Egy hetvenéves clevelandi nő kedden délután megfutamította négy támadóját, akik ki akarták rabolni a házát. A nő éppen a férjével beszélt telefonon, amikor a négy fiú betört a házba. Annyira feldühítette magát, hogy felkapott a tűzhelyről egy lábost és verni kezdte vele az egyik támadót. A pórul járt betörők annyira megijedtek a néni erélyes fellépésétől, hogy elmenekültek. A rendőrség néhány sarok után elfogta őket.

Ellen Basinski, egy hetvenéves clevelandi hölgy kedden délután sikeresen megfutamított négy fiút, akik ki akarták rabolni a házát – írja az AP. A nőhöz délután három körül tört be a négy kamasz betörő, akiknek hamarosan el kellett menekülniük, mert Basinski, aki egyébként egy helyi bíró felesége, nem ijedt meg tőlük, hanem felbosszantotta magát, és az egyik támadót a kezébe akadó, közel ötliteres lábosával verte össze. A támadókat teljesen összezavarta a néni fellépése, az egyikük megdobta a nőt egy üveg viszkivel, hogy megzavarják, majd elszaladtak. A rendőrség néhány sarkon belül fogta el őket.

Judge's wife serves up justice

A nő éppen a férjével beszélt telefonon, amikor megtámadták, és a férfi azonnal hívta a rendőrséget, amikor meghallotta, hogy rablás készülődik az otthonában, majd maga is gyorsan útnak indult. „Minden nap délután három körül telefonálunk egymásnak. Elmeséljük, milyen volt a napunk. Miközben beszéltünk, azt mondta a feleségem: „David, mit keres négy gyerek a kocsifelhajtónkon?” A következő, amit hallottam, hogy valaki belökte az ajtót, és azt kiáltja: „Add ide a pénzed!”” – mesélte a férj, David Basinski másnap a Cleveland.com-nak. A bíró ezután azonnal hívta a rendőröket.

A nő, miután elvették a pénztárcáját, és kiszórták a pénzét, akcióba lépett. A férj alig negyed óra múlva már otthon is volt, a feleségre addigra el is intézte az egész ügyet. „Az egyik fogta a pénztárcámat, és kiszórt belőle mindent. Namármost, az én pénztárcám olyan, mint Fibber McGee szekrénye – van benne minden. Nagyon ideges lettem” – mesélte a feldühített asszony.

Fibber McGee szekrénye

„Láttuk, hogy száguldanak a rendőrautók, meg a mentősök, és akkor igazán megijedtem. Nagyjából 12 perc alatt értünk oda, és a feleségem a ház előtt állt a kertben a rendőrökkel. Bosszankodott, mert oda kellett adnia bizonyítéknak a kedvenc lábosát” – mesélte a férj. Egy Emeril Lagasse márkájú lábosról van szó, amit az azonos nevű amerikai sztárszakács forgalmaz.

Később rájöttek, hogy az egyik gyanúsított néhány héttel korábban a házaspárnak dolgozott, a kocsifelhajtót takarította. „A feleségem nagy borravalót adott nekik, ezért azt gondolhatták, hogy sok pénzünk van. Szomorú, mikor ezt kapja az ember azért, mert segíteni akar valakin” – mondta a férj.

Az idős hölgy akcióját olvasva nem tudtuk nem észrevenni a hasonlóságot a commedia dell’arte hagyományaival, ahonnan Paprika Jancsi és Vitéz László karaktereit is köszönhetjük. A két figura a Pulcinella nevű szereplőből fejlődött tovább, sértegető, karcos humoruk van, és rendszerint palacsintasütővel – vagy botokkal – verik össze azokat, akik éppen keresztbe akarnak nekik tenni. Vitéz László karakterének népszerűségéért rengeteget tett a lassan évszázadok óta bábozással foglalkozó Kemény-család.