A nemzetközi sajtóban is megjelentek azok a felhívások, amelyeket a múlt csütörtökön, Budapesten eltűnt 22 éves francia egyetemista, Ophelie Bretnacher szülei és ismerősei tettek közzé. A rendőrség mellett az internetezők segítségét is várják.

Több ezer internetező keresi a csütörtökön eltűnt Ophelie Bretnachert. A 22 éves francia egyetemista barátaival a Portside Cuba nevű szórakozóhelyen mulatott. A hírek szerint mikuláspartit tartottak. Ismerősei utoljára a kijáratnál látták a lányt, aki azt mondta nekik, hogy hazaindul. Azóta nem adott életjelt magáról. Táskáját egy járókelő találta meg a Lánchíd pesti hídfőjénél. Benne volt Bretnacher mobiltelefonja, és személyes iratai is. A járókelő felhívta a legutóbb tárcsázott telefonszámot, és beszélt az egyik hallgatótársával.

A fiatal nő a Reims-i egyetem harmadéves hallgatója, gazdálkodást tanul, és egy nemzetközi cserediák program - az Erasmus - keretében került Budapestre. A Corvinus egyetemen hallgatott előadásokat. Eltűnéséről az intézmény rektora is közleményt adott ki. A fiatal nő ismerősei szerint nem volt rá jellemző, hogy kimaradozott, pontosnak ismerték, ezért is keltett rögtön aggodalmat, hogy nem találták sehol. A Le Parisien szerint Bretnacher bébiszitterként is segített a családnak, és - szokatlan módon - nem jelent meg a gyerekekért az iskolánál. A lány egy magyar családnál lakott, ők értesítették a rendőrséget.

"A rendőrség egyelőre közigazgatási eljárást folytat az eltűnt francia lány felkutatására. Nagy erőkkel keressük, és a kollégák felvették a kapcsolatot a lány családjával is. A kutatás során számos tanút, ismerőst meghallgattak már a rendőrök" - mondta a Velvetnek Papp Judit, a BRFK sajtóosztályának munkatársa. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem gyanakszanak bűncselekményre. A Le Parisien című francia lap szerint a lány táskája olyan helyzetben volt, mintha szándékosan hagyták volna ott a hídon. A Velvet úgy tudja, hogy a Tűzoltóság hajóját is bevetették a kereséshez.

A 22 éves lány szülei és barátai az internet segítségével próbálnak információt szerezni. Több közösségi oldalon - például a Facebookon - és a youtube-on is közzétettek felhívást, és kérik, hogy jelentkezzen, aki bármit tud Ophelie Bretnacherről. Már több ezren kommentálták a felhívásokat, és biztosították a családot együttérzésükről és segítségükről.