Olaszországban pénteken elfogták az amstetteni rém torinói megfelelőjét: a 64 éves férfi 25 éven keresztül zaklatta a lányát szexuálisan. 41 éves fia ellen is folyik az eljárás, a gyanú szerint ugyanis apja javaslatára ő is folyamatosan megerőszakolta a kislányait. A lány 15 éve egyszer már a rendőrséghez fordult, de nem vették komolyan.

Egy 64 éves férfit tartóztattak le az olasz rendőrök tegnap, és azzal gyanúsítják, hogy 25 éven keresztül szexuálisan zaklatta a lányát. Az egyelőre még névtelen, a helyi média által "olasz Josef Fritzl-ként" emlegetett ember 41 éves fia ellen szintén eljárás folyik, ő ugyanis az apja bíztatására szintén rendszeresen megerőszakolta négy saját lányát.

A "Laura" álnéven megnevezett áldozat jelenleg 34 éves, és mindössze 13 éves koráig járt iskolába, mert apja nem engedte tovább. Az amstetteni rémmel szemben a torinói apa nem tartotta fogságban a lányát, de egyedül nem mehetett sehová, ráadásul lelki és fizikai terror alatt tartotta. Az asszony már 1994-ben jelezte a szexuális zaklatást a hatóságoknak, de nem vették komolyan. A BBC információi szerint az apa arra kényszerítette, hogy változtasson a tanúvallomáson. Emiatt tettesként az egyik nagybácsit nevezte meg, így bizonyítékok hiányában ejtették a vádat.

Pietro Fornon ügyész szerint ebben a családban a középkori mintára az "első éjszaka joga" illette meg a férfiakat, méghozzá a saját lányukkal. Apa és fia egyébként utcai kereskedők, fémhulladékok gyűjtéséből tartották el a családot.

A hírforrások szerint Laurának sikerült megszöknie, és a bátyjához menekült - vesztére: a testvére napokon keresztül fogságban tartotta és többször megerőszakolta. A nő akkor jött rá, hogy abban a házban még a saját sorsánál is szörnyűbb dolgok történnek: testvére mind a négy lányát ( 6, 8, 12 és 20 évesek ) folyamatosan zaklatta szexuálisan, sokszor egymás szeme láttára. Laurának végül onnan is sikerült megszöknie, és akkor fordult a rendőrséghez. A történtek miatt jelenleg pszichológiai kezelés alatt áll, szakemberek véleménye szerint súlyos személyiségzavarban szenved.

A nyomozók azt mondják, hogy az ügy attól is nagyon különös, hogy a család többi tagja (nyolc fiú és két lány) istenként tisztelik és védik az apjukat. A fiatalabb gyerekeket állami gondozásba helyezték és terápián mennek keresztül. Apa és fia tagadja a vádakat.