Szeptember 29-én rekordszám regisztráltak a Manhunton, az egyik legnagyobb homoszexuális társközvetítő oldalon. Ugyanezen a napon a Dow Jones történetének legnagyobb esését tudhatta maga mögött. Nem tudjuk, hogy a két esemény között van-e összefüggés, mindenesetre a 1929-es nagy gazdasági világválságkor a csődeljárások és a kirúgások után nem sokkal, a szexipar iszonyatosan beindult. Itthon még nem mozdult meg a piac.

A Manhunt oldalán rengeteg új kapcsolat született a válság egyik leghúzósabb napján, szeptember 29-én – számolt be róla a New York Press. Ezen a napon a Dow Jones 777 pontot esett, ami rekordnak számít, és persze egyáltalán nem biztos, hogy a meleg társközvetítő oldal regisztrációrobbanása ennek volt köszönhető, mindenesetre érdekes az adat.

Különösen azért érdekes, mert a mostani pénzpiaci válságot az átlagemberek az 1929 és 1933 közötti nagy gazdasági világválsághoz hasonlítják, és akkor az egyik húzóágazat a hagyományos vállalkozások csődbemenetele miatt éppen a prostitúció volt.

Kis tőkével nagy lóvé

"A nagy gazdasági világválság idején, a New Deal bevezétése előtt sok amerikai úgy gondolta, hogy a gazdasági krízis szociális és szexuális káoszhoz vezethet" - írja Holly Allen egy elemzésében.

A kritikusok direkt kapcsolatot állítottak fel a harmincas évek növekvő bűnözése és az elbocsátások száma között. 1931-ben egy New York-i testület megállapította, hogy a városban egyre több és több nő lesz prostituált azért, mert nem találnak más, legális munkát maguknak.

A nagyjából 25 %-os munkanélküliség mellett két másik szempont kellett ahhoz, hogy az időszakban a prostitúció virágozhasson. Az egyik, hogy a nagy gazdasági világválság idején sok európai férfi ment az Egyesült Államokba, akiknek a testi igényeit is ki kellett szolgálni. A másik, hogy a prostitúcióban az a nagyszerű, hogy elég kevés tőke kell hozzá, viszont sok pénzt lehet vele keresni, valamint viszonylag csekély kockázatot jelent azok számára, akik nincsenek közvetlenül érintve a fizetéskor, mint ahogy az Barbara Meil Hobson megállapítja az Uneasy Virtue: The Politics of Prostitution and the American Reform Tradition című könyvében.

Ha krízis van, borul az értékrend

Meil Hobson szerint a piac állapotának köszönhetően elkezdett virágozni a prostitúció minden formája, de nemcsak a bordélyházak és az utcán dolgozó lányok lendültek fel, de a call-girl szolgáltatások is. Az örömlányokat foglalkoztató intézmények vezetői egyfajta új iparosokként jelentek meg.

Meil Hobson elemzésében rámutatott arra, hogy a 30-as évek válságában attól tartottak, hogy szexuális káosz uralkodik majd el az országon, és ez egyáltalán nem volt alaptalan. Krízishelyzetekben az emberek reakciói kiszámíthatatlanok, kijelenthetjük, hogy a nagy gazdasági válság jó hatással volt a libidóra.

„Általában véve van abban igazság, hogy amikor a világvége a küszöb előtt toporzékol, vagy éppen forradalom van, és minden addigi szabály, tilalom érvényét veszti, előtörnek az addig keményen kordában tartott testi vágyak. De – mint a hír egyik kommentátora is megjegyzi – az is lehet, hogy a partnervadászat ez esetben nem pusztán a szexről szól. Az olyasfajta krízisek, amilyet most mi is átélünk, szétzilálják az addigi kapcsolatokat” – mondja Réz András.

„Az egyik napról a másikra nincstelenné váltak sem feltétlenül azért ugranak le a hídról, mert az éhhalál fenyegeti őket. Sokkal inkább azért, mert nem tudnak szembenézni a gondolattal, hogy mostantól másként kellene élniük. Szóval még az is lehet, hogy ezek a hirdetések valójában nem szexpartnerek, hanem csupán emberek meglelését célozzák” – próbálja Réz romantikus irányba terelni a folytatást, de mi már tudjuk, hogy a válságok bizony a szexipart lendítik fel.

Itthon most érdemes lépni

A cikk megírásakor éppen az olvasható az Index címlapján, hogy beszakadt a pesti tőzsde, valamint 12000 pontot esett a BUX. Logikus lenne tehát, ha Magyarországon is szép lassan elkezdene emelkedni a kínálat a testi örömöket nyújtó szolgáltatások iránt.

"Itthon ezen a területen semmi jele nincsen a gazdasági válságnak. A forgalom a nyári csúcsszezon után a szokásos eros közepesnek mondható, és nem is várunk semmiféle fellendülést. Ez adódhat a magyarok mentalitásából is: a hazai férfiak leginkább otthon ülve várják, mi fog történni a világban, és nem prostituáltakkal vezetik le a feszültséget" – mondja Földi Ágnes a Magyarországi Prostuáltak Érdekvédelmi Szövetségének képviselője.

Persze talán túl hirtelen is lenne az esetleges itthoni forgalomnövekedés, hiszen a ’29-es válság idején is kellett nagyjából egy év az igazi virágzáshoz.

A Manhunt regisztrációáradatán felbuzdulva megkerestük az itthoni párkereső honlapok üzemeltetőit, hátha érzékeltek valami hasonlót az elmúlt napokban.

„A forgalom 1 százalékkal csökkent októberre szeptember azonos időszakához képest, de ez mindig így szokott lenni, mert társkeresőknél főleg a január-február és a július-augusztus a főbb időszak. Ez olyan kis tétel, amin nem lehet spórolni” – kaptuk a választ Markovics Andrástól az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. nevében.

Elmondhatjuk tehát, hogy itthon a helyzet még nem mélyült el annyira, hogy beinduljanak a hormonok, de a válság biztos jele lesz majd az, ha hirtelen megnő a szvingerklubok látogatottsága.