Lola fél óra alatt stílust váltott

mm
2009.05.02. 15:17
Lola harmadik lemeze a fiatal énekesnő teljes stílusváltását hozta magával. A Lola 3 alapján nem tinisztár többé, hanem a felnőttek között akarja már megállni a helyét. Ezt egy nagyon jól összerakott, viszont idegesítően rövid és monoton albummal szeretné elérni. A hibák ellenére valószínűleg sikerül is majd neki. A tinirockról ügyesen váltott alapvetően elektronikus popra, néha olyan nagy elődöket megidézve, mint Madonna vagy a Moloko.

Lolát eddig tinisztárként ismerhettük, de az új lemezét – a fantáziadús Lola 3 címűt – meghallgatva többé nem tehetjük ezt meg, vagy legalábbis csak fenntartásokkal. Az énekesnő új lemeze szakít az eddigi klasszikus, édesbús Lola stílussal, és a kedvesen bugyuta lányrockkal is. Rendesen összerakott számokat hallhatunk végig, a zene meg annyira rockos, amennyire manapság az elektronikus popzenének rockosnak kell lennie.

Madonna találkozik Ozzy Osbourne-nal

Az első szám felejthető, amire csak azért kell felhívni a figyelmet, mert általában nem jó jel, ha az első szám kiemelkedően semmilyen. Arra jó, hogy csináltak neki egy nagylányos klipet valószínűleg arra az esetre, ha a megváltozott zene nem lenne elég ahhoz, hogy rájöjjünk, más Lolával van dolgunk, mint egy-két évvel ezelőtt.

Lola – Ne szólj!

A lemez messze legjobb darabja a második szám, sőt úgy általában kifejezetten jó. Tinihimnusz a javából, persze nem az énekesnőtől megszokott módon. Gitárral kezdődik, és azonnal három iszonyú nagy klasszikus ugrott be: a Blur - Song 2, a Nirvana - Smells like teen spirit és a Black Sabbath - Iron Man. A szöveg kifejezetten fiatalos, van benne MySpace meg kék köröm, igazán könnyed darab. Érthetetlen, hogy miért nem lett még a tavasz tinislágere a Féktelen éj, ja és a közepén meg mintha Madonna lenne és a Ray of light.

A lemez további részében egészen egyértelművé válik, hogy Lola szakított az eddigi stílusával, és olyan, a mainstreamben üdítőnek számító előadók munkásságának hatását véltük felfedezni, mint a Moloko vagy a Fatboy Slim. Az egész albumot idegesítően profin rakták össze, még az egészen bugyuta számok, mint a Tőled szép is úgy sikerültek, hogy sokan valószínűleg rongyosra hallgatják majd őket.

Black Sabbath – Iron Man

Az biztos, hogy Lola nem a mondanivalójával akar maradandót alkotni. A szövegek abszolút másodlagosak, nem nagyon állnak össze, nehéz bennük mondanivalót felfedezni, de néhány számnál ez egyáltalán nem is probléma.

Az Add fel című darabban egy pillanatra visszaköszön a régi Lola, persze a kiforrottság, az, hogy nagyon gondos kezek rakták össze a lemezt, ezen is érződik, de talán egy leheletnyivel hanyagabb, mint a többi, tényleg kémcsőben kevert darab.

Lola – Féktelen éj

Idegesítően rövid

A lemezen nincsenek hosszú számok, nagyjából háromperces szerzeményeket hallgatunk. Ez azért jó, mert így mindegyik kellemesen feszes, nincsenek bennük unalmas részek, jönnek és végigdarálják azt a három percet, ami jutott nekik. Egy idő után viszont kicsit egyhangúvá válnak éppen emiatt, mert a hárompercesek mezőnyében nem férnek el a lassú darabok, ott gyors pörgés van, gondolkodni ráér később, vagy a századik hallgatás után. Persze vannak olyanok, akik igazán maradandót tudtak alkotni a három percnél rövidebb számok mezőnyében is. A Ramones valahogy úgy tudott iszonyú rövid számokat csinálni, hogy viszonylag változatos tudott maradni.

A háromperces, nagyon hasonló darabok hamar lefárasztják az embert, így például csak a második meghallgatásra tűnt fel, hogy a Dobog a színpad-ban például van egy nagyon jópofa, egészen nyomasztó szintitéma. Mintha egy lángoló cirkuszban őrült bohócok próbálnának a teljes pusztulás közepén vigyorogva zsonglőrködni.

Ramones - Judy is a punk

A rövidség a pörgős, darálós zenének kedvez, de még a picit lassabb számok is valahogy túl gyorsak, mintha valaki siettetné Lolát, hogy futás, futás, az emberek csak 40 percig hallgatnak egy cédét, ennyi idő alatt kell minél többet lenyomni a torkukon. Az egész lemez egyébként alig félóra, és van rajta 11 szám, szóval a három perc nem vicc, tényleg ilyen hosszúak.

Az egyetlen tényleg lassú szám a lemez utolsó darabja, a Mama című. Kedves kis dal, amiben a lírai én az édesanyjának énekel arról, hogy lám itt vagyok, ez lett belőlem, mi a véleményed róla. Ilyen szép sorok is vannak benne: „Mama ugye hallasz még? Bár betakar a távol”. A szöveget figyelve logikus, hogy a lemez végén van a Mama, hiszen az előző rész kritikáját kéri benne Lola. Ennek ellenére igazán jó lett volna, ha az első tíz szám darálását néha megszakítja 1-2 lassúbb darab, amik alatt lehet szusszanni egyet.