horoszkóp

Turistaként feltérképeztük a budapesti lehúzóipart

mm
2009.07.10. 15:19
Elsőre biztos furcsának tűnik, ha az ember abban a városban megy el városnézésre, ahol él, hogy feltérképezze a turisztikai lehúzóipart, de végül ezt az utat mindenkinek csak tanácsolni tudjuk. Néhány órás buszozás és sétálás után egészen másképp tekintettünk Budapestre, mint korábban. Persze találkoztunk az elengedhetetlen lehúzásokkal, de messze nem olyan töménységben, hogy az komolyabban megzavarhatta volna az élményt. Megismertük a 2800 forintos paprikáscsirkét, és turistatársaink is megtudták, hogy Hadik András lovasszobrán az állat tökének a fogdosása a Vár kollegistáinak termékenységi rítusa volt.

A képekről

A cikkhez tartozó galériában túlexponált, életlen képeket találhatnak. A képek élvezetét sokszor megzavarják belógó lámpaoszlopok, kettévágott alakok. Mivel az egyszeri turistákat szerettük volna alakítani, hivatásos fotósunknak nem kevés munkája volt abban, hogy a profi fényképezőgépét addig állítgassa, míg egy alsó kategóriás kompakt gép szintjét hozó képeket tudott vele készíteni, amilyenek mindannyiunk családi albumából ismerősek lehetnek. A fotókon a Velvet Arca, Köböl Anita pózol a legelcsépeltebb városnézős képeknek megfelelően. Némelyik fotónkat a japán turisták beállításai ihlették.

Amikor elhatároztuk, hogy Budapesten fogunk várost nézni, akkor egyszeri turistaként a "budapest sightseeing" kifejezés alapján próbáltunk magunknak a Google segítségével szolgáltatást találni, de egyrészt 563 000 találatot kaptunk, másrészt a legtöbb különféle buszos túrákról szólt. Végül a virtuális hotelszobánkat elhagyva bementünk a belvárosba, és az Erzsébet téren tobzódó emeletes, kabrió, illetve leharcolt hop on hop off városnéző buszok közül igyekeztük kiválasztani a megfelelőt.

Hop on hop off

A hop on hop off jellemzően a városnéző buszoknak, de a világ előrehaladottabb tájain az utazásnak magának, egy olyan típusa, amikor az ember vesz egy jegyet, ami megadott ideig érvényes, és a megadott időn belül egy menetrendszerinti buszjáratra a kijelölt megállókban felszállhat, majd amikor kedve tartja, le. A budapesti hop on hop off busztúrákat, ha leszállás nélkül teljesítjük, akkor nagyjából másfél óra alatt érünk körbe. Ha minden megállónál megnézzük a nevezetességeket, akkor a program simán eltart 5-6 órán át. Az árak itthon kettő és ötezer forint között mozognak, és a legtöbb helyen kapunk egy kuponfüzetet is, amiben a gagyi, szemkiszúrós kedveskedésektől kezdve az ingyen forrócsokiig a Mozart kávézóban mindenféle dolgot találunk.

Mivel a Velvet tele van jóindulattal, olyan túrát akartunk választani, ami érint olyan részeket is, amikre csak nagyon speciális körülmények között tudnánk azt mondani, hogy turistacsalogatók. Így esett a választásunk egy ötezer forintos útra, aminek jó sok állomása van, behatol a Városliget mélyére, végighalad a Rákóczi úton is.

Nézze meg a várost turistaszemmel! Klikk!

Megváltozik a perspektíva

Egészen addig, amíg fel nem ültünk a közepesen leharcolt buszunkra úgy gondoltuk, hogy az egész inkább gagyi és kínos lesz, mint európai értelemben vett igényes program. A buszra felülve a medve bőrére előre elfogyasztott káröröm csak fokozódott. Kemény műanyag székek, szörnyű motorhang, szivacs nélküli, nem túl bizalomgerjesztő fejhallgatók és faék egyszerűségű nyelvválasztó gomb és hangerőszabályozó minden ülés háttámláján.

A busz végül szinte teljesen megtelt, jellemzően a nyugdíjas korosztályú turistákkal, és kisgyerekes családokkal. Elindultunk. Irány végig az Andrássy-n. A tető nélküli buszban, a szokásosnál magasabbról nézve a várost, megváltozik a perspektíva. Kevésbé látjuk a vállmagasságban lévő falfirkákat, az ütött-kopott autókat, viszont sokkal jobban tudunk koncentrálni a szép, klasszicista homlokzatokra.

Miközben a csorgás érzetét folyamatosan megtöri a motor röfögése nyelvtankönyvek hanganyagaiból ismert átvezető zenék, illetve a magyar komolyzene klasszikusai szólnak a fejhallgatókban a pár mondatos ismertetések között, valamint Demjén Rózsi Kell még egy szó című klasszikusának valami különös átirata.

Eltévedünk városnézés közben és elhagy a busz

Az első megálló, ahol leszálltunk egy rövid sétára, a Hősök tere volt, hogy a kötelező fotók után a Városligeten végiggyalogolva a Széchenyi fürdő előtt visszaszálljunk majd a következő buszra. A felszálláskor kapott térképen, amin a megállókat is jelölik, a Széchenyi fürdő hátsó bejáratáról van fotó, de ott hiába kerestük a buszt. Egy gyors telefon a szervezőknek, és kiderült, természetesen nem a hátsó bejáratnál, hanem a főbejáratnál van a megálló.

Buszunk útvonala, és a bal felső sarokban a megtévesztő kép a fürdőről

Folytattuk tovább a túrát, a hang 16 nyelven mondta, hogy a zsinagóga mennyire szép, és milyen nagy, valamint, hogy a Dohány utcában született Izrael állam megálmodója, Herzl Tivadar, de már suhantunk is tovább a Gellért-hegy és a Citadella irányába. A túra a Rákóczi úton vezet tovább, úgyhogy a gépi útikalauz bemondja, hogy most jön a város sűrűje, megnézhetik milyen a lüktető Budapest. Hozzáteszik még azt is, hogy a terület nyolcvan évvel ezelőtt még bőven külváros volt, ahhoz képest egészen komoly az előrelépés.

A Citadellához érve 10 percre megáll a busz. Ennyi idő pont nem elég a városnézős képek elkészítéséhez. Mintegy harminc méterre álltunk a buszunktól, amikor az a magyar szokásoktól teljesen szokatlanul, halálos pontossággal elindult a tíz perces várakozás után. Itt félórát malmoztunk, mire megjött a következő menetrendszerinti járat, ami szerencsére egy modernebb szerkezet, lényegesen halkabb motorral, mint a korábbi. A túrát a Budai vár szuperrövid megnézésével zártuk, és végül bő négy óra elteltével, elcsigázva, de a város szépségeire rácsodálkozva szálltunk le a buszról.

Arcpirító árú paprikás csirke és a kötelező reklám

A buszos városnézés után a feltételezéseink egy részét, miszerint nem mutatják még Budapest kevésbé patinás oldalát, sikeresen cáfolta a magyar turizmus, ezért néhány nap pihenő után jöhetett a következő teszt: mennyire utaznak az idegenvezetős városnézésekkor arra, hogy a turistákat a nem túl népszerű, de annál inkább lehúzós helyekre küldjék.

Egy hétköznap délutánon gyülekeztünk alkalmi turistatársainkkal a Vörösmarty téren a Gerbeaud előtt, hogy elinduljunk a nagyjából 2,5 órás sétára a belvárosban, majd fel a Várba. Az ingyenes túra reklámját a buszon kapott kis kuponfüzetben találtuk, de mint azt az idegenvezetőtől megtudtuk, egy csomó youth hostelben is hirdetik az ingyenes városnézést. Ennek megfelelően az átlagéletkor bő húsz évvel fiatalabb volt, mint a buszon, és míg a buszon inkább németek és a környező országok állampolgárai voltak, addig a gyalogtúrán inkább kanadaiak, angolok, franciák.

Az idegenvezetős városnézésnek inkább olyan hangulata van, mint egy kötetlen történelemórának Budapest belvárosában. Az idegenvezető folyékonyan, a túrázók reakcióit figyelve mesél a magyar kultúráról, a nyelvünk sajátosságairól, a történelemről.

Vajon éles a kép a Budai várról? Klikk!

Mi meg csak gonoszan azt vártuk, hogy mikor jön az a rész, amikor arcátlanul elkezdenek helyeket ajánlgatni, ahol szerencsétlen turistákban egy pillanat alatt lerombolják a "Budapest olcsó város nyugati szemmel" képet. De nem jött, pedig már a Vörösmarty teret elhagytuk, a Bazilikát is megnéztük, semmi "Üljenek be a Gerbeaud-ba egy krémesre, very cheap", vagy a "Bazilika oldalában lévő kávézókban egy baráti áron felszolgált kávé mellett nézhetik a pittoresque utcaképet". Gyanús.

Aztán a menet leér a Vigadóhoz, ahol első körben megtudjuk azt az érdekességet a Gellért-hegyről, hogy néhányszáz évvel ezelőtt szombatonként állítólag boszorkányok gyűltek rajta, ezért a lakosok a közelébe sem mertek menni. Meg persze a Gellért-legenda is elhangzik, de azt nyilván ismertük. És végre, egy pillanatra megvilágosodunk. Az éjszakai szórakozási lehetőségről érdeklődőknek két helyet tudnak igazán javasolni, amennyiben inkább külföldiekkel találkoznának. Az egyik az Old Man's, a másik a Gödör. Ezen kívül ha magyarokkal szórakoznának inkább szívesebben, akkor a táncházakat tudjuk ajánlani. Itt egy pillanatra összenéztünk a fotósunkkal, én leginkább azért, mert nekem a táncház az Almássy tér, az meg bezárt. Viszont a vezetőnk lelkes beszéde a városban hétvégente előforduló számtalan táncházról úgy látszik felkeltette a turisták érdeklődését, főleg, hogy ezek is mind kifejezetten olcsók.

Amikor folytattuk utunkat és a Duna-korzón éppen megjegyeztem volna magamnak, hogy értelmesek lettek az árak, de egyrészt egyből észrevettem egy táblát, amin 2800-ért árulták a paprikás csirkét, másrészt az oszlopokon és a fákon található, letéphető prospektusokat, amik a különféle táncházakat hirdették a magyar folklór jegyében. Jellemzően a Duna palotában és a Budai Vigadóban rendezett táncesteket reklámozták, jegyek 3600-tól 13400 forintig kaphatók.

Direkt elrontott képek csak itt, csak most! Klikk Budapestért!

A Lánchídon megnéztük, hogy van-e nyelve az oroszlánoknak, közben a sétálós történelemóra az MTA épületének elhagyásával a reformkortól nagy léptekkel megindul a XX. század fele. A csoport egyébként is kérte az elején, hogy inkább az aktuális eseményekről szóljon a mese.

Egy kicsit egyoldalú aktuálpolitikai történelemóra után, a Várban többek között megcsodáltuk Hadik András lovasszobrának a tökét, és alkalmi barátaink megtudták, hogy a bronzhere fogdosása afféle népi szerelmi bájitalként működött az itt tanuló kollegisták szerint. Közben mi is új információkkal gazdagodunk: a Bazilika és a Parlament is azért 96 méter magasak, hogy így utaljanak a 896-os honfoglalásra.

A túra végén szintén élményekkel telve távoztunk, még a néhány kötelező reklám sem tudta letörni a lelkesedésünk, mert egyrészt, ennyit tényleg el lehet viselni, másrészt egyáltalán nem tolakodóan történik a dolog. A túra végén a kuponfüzet apróbetűs részének megfelelően, miszerint nyugodtan hagyjon borravalót, nagyjából háromezer forintot illik hagyni. Végül többen voltak, akik bőven többet fizettek.