Magyarországban az a jó, hogy szeretünk enni, sok hagymát fogyasztunk, jó a népviseletünk, és szépek a rövid, női ruhák. Ezenkívül zöldellnek a mezőink, rendezettek a falvak és mindenki mindenkinek a barátja. A Sziget fesztiválon a külföldiektől kérdeztük, mit tartanak a legfontosabbnak kiemelni Magyarországról. Rózsaszín utca hangja.

Régóta foglalkoztat bennünket. hogy a külföldiek mit tartanak a legfontosabbnak kiemelni Magyarországról, és milyen szöveggel hirdetnék az országunkat az ismerőseiknek. Erre a felmérésre a Sziget Fesztivált tartottuk a legalkalmasabbnak, ahol több a külföldi, mint a magyar.

A fesztivál területének főbb útvonalait bejárva leginkább - de talán a szinte csak lenne a helyesebb - franciákkal találkoztunk, őket a hollandok és az olaszok követik idén a dobogón. Nehéz volt olyan embert találni, aki nem ebből a három országból jött. Utca hangja riportunkból az is kiderült, akik az országot nem ismerik, az emberek kedvességét emelik ki.

A lányok ruhái a legfontosabbak

Az ismeretlen francia fiú (a nagy tömegben elfelejtettük megkédezni a nevét)

"Nem tudom, mit lehet kiemelni Magyarországról. Talán a ruhákat. A magyar népviseleti ruhák tetszenek, jók a színei, alapvetően jól néznek ki. Főleg a lányok ruhái tetszenek, és amik rövidek. Egyébként meg Budapest is fontos, csodás város. Az országot nem ismerem, a Szigetre jöttem, de ezt mindenképpen érdemes látni" - elvenítette fel valószínűleg a magyar faluban tapasztalt élményeit egy francia fiú.

A legfontosabb: az egészségedre!

Eliah Hollandiából

"Szerintem egy magyar szó a legfontosabb: az, hogy egészségedre. Az országról nem tudok sokat, de tetszenek a magyar emberek. Az ételek viszont túl nehezek nekem. Egyáltalán nem szeretem a kolbászt" - büszkélkedett magyartudásával egy holland lány, Eliah.

Sok hagymát esznek

Virgilio, Olaszország

"Szerintem ha Magyarország az eszünkbe jut, akkor az első a konyha. A magyarok minden nap jókat esznek, sok hagymát például. Az országról nem tudok semmit, de persze a lányok nagyon jól néznek ki, nagyon szépek" - emelte ki a magyar konyhában kiemelt szerepet élvező hagyma fontosságát Virgilio, mielőtt a kedvenc hungarikum közhelyet említette volna.

Van gulyás és az idő is jó

Jonah

"Mi a legfontosabb Magyarországon? A magyar emberek. Imádom őket. Imádom a magyar embereket. Most vagyok először Magyarországon, és azt tapasztalom, hogy nagyon barátságosak. De említhetem a kaját is, ettem már gulyást: nagyon ízlett. És most szerencsére még az idő is jó" - tért ki még az időjárásra is Jonah, akitől elfelejtettük megkérdezni, Ázsián belül honnan érkezett.

Mi itt mindannyian barátok vagyunk

Ingrid, Hollandia

"Nem tudok sokat mondani Magyarországról, most vagyok itt először. Csak a Sziget Fesztiválról tudok beszélni. Nagyon jó, hogy sokféle ember van itt, mindenki barátságos, jó barátságokat lehet itt kötni. De nem voltam még más fesztiválon, nincs más tapasztalatom. Itt azt látom, hogy mindenki kedves, mindenki köszön, hogy "Hello, hogy vagy?". Mi itt mindannyian barátok vagyunk. A barátság a legfontosabb, meg persze a zene" - volt nagyon barátságos Ingrid.

Nekem a gulyás kínszenvedés

Leoni, Hollandia

"Mit mondanék Magyarországról más külföldieknek? Azt, hogy mindenképpen nézzék meg Budapestet, amíg itt vannak, és egyenek gulyást. Mondjuk én vegetáriánus vagyok, úgyhogy nekem inkább kínszenvedés. A fesztiválon nagyon jók a létesítmények, minden nyitva van éjjel-nappal. A táborhelyek is jók, meg az emberekkel sincs baj. Tökéletes. És még a helyszín is jó a Dunával" - emelte ki az egyre civilizáltabb fesztivál előnyeit Leoni.

A falvak élnek, a mezők zöldellnek

Jean-Louis és Pascale

"Csodálatos az ország. Biciklivel jöttünk Bécsből, és úgy láttuk, hogy a falvak élnek, rendezettek, a mezők zöldellnek. Az emberek jól neveltek és kedvesek voltak. Leginkább az emberek tetszenek nekünk, a magyarok nagyon szimpatikusak" - tette meg a tiszteletreméltó túrát a francia pár.