Férfiaknál és nőknél is szokásban van, hogy ragtapasszal fedik le mellbimbóikat. De míg a pasiknál ez sport közben szokásos sérülések elkerülése végett kerülhet rá sor, addig a csajok divatcélokból is szalagozzák keblüket. Természetesen celebek segítségével megyünk utána a már jó ideje hódító melltapasztási trendnek.

Nem jó semmire, csak vérzik

Ön is látta azt a meglehetősen gusztustalan fotóösszeállítást vérző mellbimbójú férfiakról, ami pár hete járta be az internetet? Ha nem, talán jobb is, mindenesetre itt továbbra is megtekinthető. A képsor azt a jelenséget dokumentálja, hogy több órányi futás során a férfiak mellbimbóját annyira ki tudja dörzsölni a felsőruházat, hogy a pasikon egyébként gyakorlatilag funkciótlan testrész vérezni kezd. Ezt elkerülendő a hosszútávfutók gyakran leragasztják mellbimbójukat.

A lényeg, hogy ragadjon

De nemcsak a férfiak számára praktikus néha a mellbimbóra ragtapaszt illeszteni. Ehhez a módszerhez folyamodhatnak esetenként a nők is, ha nem vesznek melltartót a ruha alá. A ragasztás értelme ilyenkor elsősorban az, hogy például hideg esetén a textilen keresztül ne lehessen zavarbaejtően egyértelműen kivenni a kidudorodó bimbókat.

Sőt, ha valaki mindkét oldalán ragadós tapaszt választ, az még egy legyet üt ugyanezzel a csapással. Ilyen esetben ugyanis mélyen dekoltált ruhát is bátran fel lehet venni, olyat, ami éppen, hogy csak takar valamit. Ilyenkor a tapasz megakadályozza, hogy a textil fellibbenjen vagy elcsússzon a legfontosabb részekről.

Már egy évtizede is ellenállhatatlan volt a tapasztás

Létezik azonban olyan női mellbimbótapasz is, amelyet nem titokban, csak úgy a ruha alatt kell bevetni. A poptörténelemben a leghíresebbek közül az egyik elsőt Lil Kim mutatta be az 1999-es MTV díjátadón. Felemás lila ruhája teljesen szabadon hagyta bal mellét, amelyet csak egy színben harmonizáló tapasz takart. A megoldás a később színpadra érkező Diana Rossnak is annyira bejött, hogy nem bírta ki, hogy saját kezűleg ne csöcsöréssze meg a kisnövésű rappernőt.

Sztriptíztáncosnőknek és Rihannának

A fenti videón is láthatóhoz hasonló mellbimbótapaszt rengeteg internetes áruház is kínál. Igaz, a ragasztható testdíszt az ilyen oldalak általában sztriptíztáncosnőknek ajánlják, olyan további jótanácsokkal, mint pl. vigyázzunk, hogy száraz legyen a mellünk, amikor felragasztjuk. Ettől függetlenül nemrég Rihanna is ilyenben mutatkozott, sőt a Lindsay Lohan nevével fémjelzett Ungaro-bemutatón is láttunk ilyeneket, igaz, csak felsőruházat alól kivillanni. A dolog annyiban azonban meglepő, hogy Rihanna mellbimbó-piercinggel is rendelkezik, és a fent linkelt oldal szerint ékszerrel felszerelt cicit tilos leragasztani.

Újabban az X a trendi

Akárhogy is, a mellbimbó-ragasztás divatja továbbra is hódít, ráadásul az utóbbi időben van egy különösen trendi fazon. Pink már egy éve megmutatta lezser X alakban leragasztott mellét. Ugyanezt idén Lady Gagától láthattuk viszont. Ő ráadásul nem is bajlódott a sztriptíztáncosnőknek gyártott, különleges, színes vagy csillogó tapasznakvalóval, hanem egyszerű háztartási szigszalagot választott alapanyagnak. Talán ezzel akarta elkerülni, hogy kurvának nézzék? Vagy csak az ellen védekezett így, hogy nehogy megint szikrák robbanjanak ki melleiből?