A szupermodell nem akar többet kifutóra lépni, mert nem szeretne versenyezni a huszonévesekkel. Cindy Crawford egyébként elégedett önmagával, csupán nem szeretné kitenni magát ekkora nyomásnak.

A szupermodell – akárcsak Claudia Schiffer - elhatározta, többé nem lép kifutóra, írja a stylist.com. Cindy Crawford szerint, hiába mondják neki, hogy még mindig remekül néz ki, már nem akar a huszonéves modellekkel versenyezni. „Nem akarok egy 20 éves mellett állni a kifutón, még ha az emberek azt mondják, meg tudom csinálni. Miért tegyem ezt magammal, csak depresszióssá tenne” – nyilatkozta a Hello! magazinnak a 43 éves Crawford.

A modell ennek ellenére teljesen elégedett önmagával, és ahogy öregszik, egyre inkább képes önmagát elfogadni. „Azt hiszem más dolgok miatt is elfogadom a testem – hiszen életet adtam két gyereknek. Ugyanakkor, tudatában vagyok annak, hogy a testem nem néz ki ugyanúgy, mint 23 éves koromban. Jelenleg nem szeretném érezni ezt a fajta nyomást" – utalt a kifutóra.

Persze visszavonulás a kifutóról nem azt jelenti, hogy Crawford teljesen eltűnik, hiszen saját cége és más gyártók termékeit továbbra is reklámozza, ráadásul a magazinok továbbra is szép számmal keresik meg egy-egy fotózás kedvéért. „Egy bizonyos pontnál már nem kérnek fel arra, hogy levegyem a ruháimat. Egy babakádban, borotvahabbal bekenve ácsorogni sokkal viccesebb 43 évesen” – utalt az Allure magazin számára készített fotósorozatára. „Istenem, el sem hiszem, hogy még mindig ezt csinálom. Ezen a ponton már humorosan kell felfogni a dolgokat” – tette hozzá.

Crawfordot 16 évesen fedezte fel egy fotós, két évig modellként dolgozott, majd úgy döntött, befejezi a tanulmányait. Végül mégis félbehagyta az egyetemet és visszatért a modellkedéshez. Karrierje New Yorkban kezdett beindulni 1986-ban, és két év múlva – a védjegyének számító anyajegyének is köszönhetően - a legkeresettebb modell lett, és az első igazi szupermodellek közé tartozott. 1988-ban szerepelt először a Playboyban, melynek köszönhetően hat éven keresztül vezette az MTV House of Style műsorát. A kilencvenes években a modellkedés mellett több filmben szerepelt, fitneszkazettákat készített, és az üzleti életben is helytállt: Naomi Campbellel, Claudia Schifferrel és Elle MacPhersonnal megalapította a Faschion Café üzletláncot, és a Planet Hollywood étteremhálózattal is komoly nyereséget könyvelhetett el.