Üveghorgolás, üvegtégla, La'bor pohár, Fényüveg. Ezekkel a kifejezésekkel találtuk magunkat szembe a Re-Üveg designpályázat eredményhirdetésén. Az alkotások másfél hónap alatt készültek, ezalatt a pályázók üveghulladékból gyártottak pitypangot, lámpát, horgolt térelválasztót. A győztesek szerint a munka macerás, de megéri, mivel használható és praktikus dolgokat alkotnak, ráadásul abból, amit mások szemétbe dobnak.

Variációk egy témára

A WAMP és az ÖKO-Pannon kétfordulós pályázatot hirdetett. Az első körben a látványterveket szelektálták, majd a továbbjutók másfél hónapot kaptak, hogy elkészítsék művüket, melynek legalább hetven százalékban üvegből kellett készülnie. A díjátadón Püspök Balázs, a MOME Formatervező Tanszékének tanársegédje adta át a díjakat, és elmondása szerint öröm volt látni, hogy mennyire különböző ötletekkel álltak elő a pályázók ugyanazon anyag kapcsán.

Az első helyet a zsűri teljes egyetértésben ítélte oda Lehoczky Erzsébet Üveg-re fonal elnevezésű munkájért, aminek a nagyszerűsége szerintük a sokszínűségében rejlik, hiszen térelválasztónak, függönynek vagy éppen terítőnek is lehet használni. A második helyezett Jagadics Barbara lett a Glass brick, azaz üvegtégla című művével. A harmadik helyet pedig Bihari Gabriella és Csák Tibor érdemelte ki a Fényüvegért.

Macerás, de kreatívan felhasználható

„Már régebben is foglalkoztam horgolással, és már üvegeket is horgoltam be, például üvegdugókat nyakláncnak” – nyilatkozta az első helyezett, aki nagyon megörült a pályázati felhívásnak. „Először arra gondoltam, hogy egy szalagfüggönyt csinálnék láncba fűzött, horgolt darabokból. Ez annyira nem működött jól, ezért inkább szövetszerű darabot készítettem” – mesélte Lehoczky Erzsébet, aki szerint azért is praktikus az alkotása, mert bárhova fel lehet használni, igaz, nem volt egyszerű elkészíteni még egy ilyen kis darabot sem.

Az üveg újrahasznosítása

Az Európai Unió országaiban a háztartási üveghulladék hasznosítási aránya 2008-ban 64 százalék volt, míg itthon az üvegcsomagolásnak csupán 28 százaléka került szelektív gyűjtőkbe. A felzárkózáshoz idén 32, 2012-ben már 60 százalékra kell feltornásznunk ezt az arányt.

„Ennyi idő alatt sajnos csak ennyi sikerült. Másfél hónap volt rá, de nem csak ezzel foglalkoztam. Elég macerás, el kell menni az üvegért, ki kell válogatni, forma és méret alapján. Ha valamelyiket nagyon nehéz behorgolni, azt is ki kell szelektálni. Utána elvittem üvegműhelybe, megrogyasztották annyira, hogy a széle ne vágjon. Két napig volt a kemencében. Ezután még be kell horgolni őket, és össze kell őket állítani, hogy valamilyen formát adjanak ki” – vázolta fel a készítés módját az alkotó.

Lehoczky Erzsébet másodéves fémműves tervező a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen, és arra a kérdésünkre, zavarja-e, hogy nem a fém, hanem az üveg hozott számára elismerést, határozott nemmel felelt. „Ez nem áll messze az üvegtől, mert ékszereket is készítek. Eredetileg üvegszakra akartam menni, de az ékszertervezés jobban érdekelt. Úgy tűnik, jól választottam, mivel az egyetemen szinte ez az egyetlen szak, ahol támogatják, hogy más anyagokat is kipróbáljunk. Biztatnak, hogy ne csak fémmel, hanem mondjuk papírral, üveggel is dolgozzunk.”

Az üveg és fény lámpával egyenlő

A harmadik helyezett alkotásban szintén két anyag találkozik, igaz, ebben az esetben két ember adta össze tudását. Bihari Gabriella képzőművész, míg Csák Tibor többek közt egyedi lámpatesteket készít. „Fontos volt számunkra, amit a kiírásban kértek, hogy újrahasznosítható és használható legyen” – nyilatkozta Bihari Gabriella, aki teljesen véletlenül, egy közösségi oldalon kötött ismeretséget Csák Tiborral. „Az üveg és a fény összefügg, és egyértelmű volt, hogy csináljunk lámpát. Utána már magától jöttek az ötletek” – tette hozzá Bihari.

Csák Tibor elmondta, nagyon fontos volt számukra, hogy olyan tárgyat alkossanak, ami nem csak dísztárgy, de ez nem ment olyan egyszerűen. „Pont kihasználtuk azt az időt, amit hagytak rá. A tervezés, az anyagbeszerzés. A tervezés gyorsan ment, három nap alatt megvolt, de a kivitelezésnél felmerülő problémákat időbe telt orvosolni” – mesélt a munkamenetről Csák Tibor, majd hozzátette, ezek a lámpatestek nem egyszeri alkotások, és szeretnék továbbfolytatni az üveg újrahasznosítását.