Zámbó Jimmy fia magyar szíveket céloz meg lemezével

mm
2010.02.27. 08:41
Zámbó Krisztián elkészítette az első lemezét, aminek az alkalmából úgy döntöttünk, összehasonlítjuk Zámbó Jimmy első lemezével, hátha látszik már az első albumnál, hogy miből lesz a cserebogár. Az biztos, hogy Zámbó Krisztián apjához képest visszafogottan kezdett, de az is, hogy apjához hasonlóan a hazai, nagyon populáris könnyűzenében abszolút vállalható dolgot hozott létre.

Elsőre egészen zavarbaejtő Zámbó Krisztián lemeze, mert iszonyú a kontraszt az ízléses, lekerekített szélű cd-tok és a borítón látható, agyonretusált, angyalszárnyas fiatalember képe között. Ha meg képet nézzük, és hozzávesszük, hogy a lemez címe Szerelem angyala, kifejezetten bosszantó lesz a didaktikusság. A lemeznek, ahogy az ennyire egyszerű popzenének, mint Jimmy-é vagy Zámbó Krisztiáné is, jellemzője az ilyen erős szájbarágás.

Ne is várjunk ezért Zámbó Krisztiántól nagyon magvas gondolatokat, énekel szerelemről, éjszakákról, lányokról, vágyakozásról. Szóval mindenről, amiről általában a fiatal popzenészek szoktak, és egyáltalán nem rosszabb pályatársainál. Azok, akik Tabáni Istvánt, Zentai Markot vagy éppen Palcsó Tamást kedvelik, nem csalódhatnak Zámbó Krisztiánban sem. Nagyjából ugyanezt a vonalat hozza, azzal az extrával, hogy a zenéjében egyáltalán nem akar külföldi mintákat követni.

A lemez hangulata olyasmi, mintha Zámbó Krisztián egy egyszemélyes, klasszikus fiúzenekar lenne, nagyjából, Hip Hop Boyz, például a Te vagy a tűz című darab. A dalokban ügyesen ötvözték azokat a zenei témákat, amelyek Magyarországon garantáltan sikeresek lesznek, de nem túl elcsépeltek. A hangzás alapján egyáltalán nem akar lebutított nemzetközi pop lenni. Teljesen tisztességes, nem túl nagyra törő magyar popzene Zámbó Krisztián produktuma.

A Gyere gyere gyorsan, pörgő ritmusaival, bevált formuláival, a csajozós témával, mintha SP lenne, csak kevésbé nagyvárosias, a Hazudj még akár könnyed EDDA-ként is elképzelhető. Ügyesen válogatták össze a magyar fülnek szimpatikus dallamokat.

Az ügyesen válogatott dallamokban hasonlít Zámbó Jimmy első lemezére, az 1991-es Csak egy vallomásra, ami viszont borzasztó nagy különbség apa és fia között, az a hangjuk. Zámbó Krisztián meg sem közelíti apjáét, mélyebb, nem olyan telt, és messze nem jár be akkora utat, hogy a legendás Jimmy-oktávokhoz lehessen hasonlítani.

Ennek ellenére a két lemezt egymás után hallgatva szinte fel sem tűnik, hogy másik előadóról van már szó. A 91-es zenei alapok kicsit avíttak már ma, olyanok, mint a Szomszédok: cikik, de azért a kollektív emlékezetünk részét képezik. Aztán amikor megszólal Jimmy nagyon éles lesz a különbség apa és fia között.

A Csak egy vallomás első pár számában szokni kell, hogy az énekhang és a hangszerek teljesen külön dimenzióban léteznek, Jimmy tulajdonképpen szinte bármilyen alapra eregethetné a hangját. Aztán az album közepére, második felére kialakul az összhang, az egy időben az egész világon létező sikongatós popzene (I love you). Mára Jimmyvel összenőtt a hatalmas rajongótábor és a gagyi, pedig Jimmy semmivel sem rosszabb, mint a hasonló előadók, sőt kifejezetten fiatalos, energikus első lemezt gyártott. Érződik rajta, hogy közönséget keresett, nem a menzák unatkozó szakácsainak énekelgetett.

Jimmy fiával ellentétben meglehetősen progresszív első lemezt készített. A legtöbb számban csodaszép szintipop-elemek vannak, A világ lassan útra kész például a Twin Peaks zenéje is lehetett volna, annak a zenéjét meg 1990-ben írták. Szóval Jimmy egyáltalán nem volt késésben zenei értelemben, különösen akkor nem, ha hozzávesszük még az előző rendszerből fakadó zenei alulfejlettséget.

Aztán meg kell még említeni a Dalolj gitár című darabot is, ami már 1991-ben behozta a magyar könnyűzenébe az azóta is itt tanyázó latin popot. A legszebb az egészben, hogy egészen a refrénig jobb latin pop, mint a Fiesta teljes életműve. A refrén viszont a legrosszabb mulatósokat idézi.

Amellett, hogy Jimmy első lemeze aktuális volt, bátor is volt. A lemez második részében elérkezünk az Ave Maria-feldolgozáshoz, ami lássuk be elég bátor vállalkozás lehetett első lemezesként. Jó, nem egy Himnusz, de 2010-ben valószínűleg az ország felének agyérgörcsöt lehetne okozni azzal, ha valaki popos dallamokkal kísérve énekelne Máriáról, tökéletesen hétköznapian megfogalmazva az üdvözlégy szövegét.

Jimmynek végül bejött a zene, isznyú sikeres lett. Bár a későbbi lemezein egyre inkább azt a vonalat követte, ami ezen az elsőn is jelen volt már nyomokban: az egyfajta barokkos, hatalmas hangterjedelemben megszólaló ömlengést szinte bármilyen érzelemről. A csajozós szintipopos vonal helyett inkább az eddás, rockoperás vonal került előtérbe. Pedig Jimmy nagyon szerette a nőket, amiről egyik kollégánk személyes sztorija rengeteget elárul.

"Egyszer nagyanyám gyerekként elvitt Jimmy-koncertre, mert ő ugye szerette. Egy dolog maradt meg az egészből, az a rész, amikor Jimmy közölte a nézőkkel, hogy akkor ő és a haverjai várják a csinosabb nőket a koncert utáni partin" - elevenítette fel gyerekkorát egyik szerzőnk.

Azt nem tudjuk, hogy Zámbó Krisztián ebben az apjára ütött-e (akinek van ilyen sztorija, nyugodtan küldje el), de az biztos, hogy zeneileg nem hasonlítanak nagyon egymásra.

Persze Zámbó Krisztiánnak az apja miatt nehéz dolga lesz, valószínűleg sokan várják, hogy ő legyen az új Jimmy, ha már Árpynak ez nem jött össze. Szerencsére Jimmy fiának lemezét hallgatva egy pillanatra sem merül fel, hogy az apját akarná utánozni. Zámbó Krisztián egyszerű zenével igyekszik egyszerű élethelyzeteket tolmácsolni, a lemeze nagyjából Zentai Mark és Palcsó Tamás albumai közé ékelődhetne be, de valószínűleg elférne egy olyan tini polcán is, akinek van eredeti No Thanx cd-je.