Nem akarjuk a mindennapjainkat Hajdú Péter köré szervezni, de a sorozatos parkolási visszaélései miatt felmerül a kérdés: van annál bunkóbb dolog, mint tudatosan szabályokat szegni, majd utána pökhendi módon nem kommentálni az esetet, majd inkább magyarázkodni egy bocsánatkérés helyett? Próbáltunk összegyűjteni néhány hasonló kaliberű aljasságot, az sms-ben kirúgástól kezdve a kutyaszar utcán hagyásáig. Döntsék el, mi a legnagyobb taplóság! (Értelemszerűen minél nagyobb bunkóságnak tart valamit, annál több pontot adjon rá!)

01. Mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen parkolni

Most először meg kell védenünk Hajdú Pétert, aki az utóbbi időben parkolási szokásaival, meg azzal, hogy internetezőket perel került be a hírekbe. Rajta kívül is akadnak szép számmal, akik úgy foglalják el a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyeket, hogy arra nincs alapjuk. Általában az az érvelés, hogy a helyet szabálytalanul elfoglalók beugranak valahova a közelbe öt percre, fél órára, nyilván nem pont akkor jön majd a mozgássérült, aki igénybe akarja venni a helyet. Pedig nyugodtan jöhetne, és ezt a lehetőséget fent kell neki tartani, azért is jelöltek ki neki helyet. Azt a helyet, amit stratégiailag a mozgáskorlátozottak számára alakítottak ki: közel van a bevásárlóközpont bejáratához, az utcán a sarkon, kapubeálló előtt, mögött van, hogy könnyű legyen ki-, beállni.

Hajdú Péter parkol

02. Mozgáskorlátozottaknak szóló parkolási igazolványt csalva kiváltani

A mozgáskorlátozottak helyére parkolásnál lehetne azzal is érvelni, hogy sokkal több mozgáskorlátozott kártya van forgalomban, mint amennyi mozgáskorlátozott valóban van, tehát a kártyák tulajdonosainak egy része szabálytalanul használja a kártyát, ami feljogosít arra, hogy az ember bárhol megállhasson, nem csak a kialakított helyeken, anélkül, hogy autóját elszállítanák vagy fizetnie kellene a közterületen parkolásért. Ettől függetlenül aljas dolog elvenni a mozgáskorlátozottaknak kialakított helyet, nem illene a szabályszegők miatt büntetni azokat, akiknek joguk van a helyet használni. A magyar kártyarendszert sajnos elég szerencsétlenül szabályozzák, ezért tud egyre több és több, a parkolással foglalkozni nem akaró, viszont autót használó egészséges ember sunyin visszaélni a kártya nyújtotta előnyökkel.

 

parkolokartya
Kaliforniai parkolási engedély. Forrás: Youtube

03. SMS-ben szakítani, kirúgni

A valóban törvénybe ütköző bunkóságok után nézzünk egy törvényileg legális, morálisan viszont nehezen vállalható sunyizmust. Azt nem tudjuk eldönteni, hogy mi a rosszabb, SMS-ben kirúgni valakit, vagy SMS-ben szakítani valakivel, mint ahogy azt Britney Spears tette Kevin Federline-nal, de mindenképpen aljas dolog. Főnökként nagyjából munkaköri kötelesség, hogy az emberben legyen annyi tartás, hogy ha már felvett valakit, akkor meg is tudjon tőle válni, egy párkapcsolat esetében meg a másik ember iránti tisztelet minimális jele az ügy 160 karakternél bővebb elintézése, függetlenül a kapcsolat hosszától.

04. Lefeküdni a csajod/pasid húgával, nővérével, öccsével, bátyjával, apjával, anyjával

Már az is elég nehezen vállalható, ha valaki az aktuális párja legjobb barátjával lép félre, de ott legalább meg lehet szakítani a kapcsolatot a baráttal is, meg az aktuális társsal, ha valakinek nincs ínyére az ilyesmi. Családon belül azért a dolog nehezebben kezelhető, a népszerű mondás szerint az ember a barátait választja, a családját nem. Ezért is kell különösen figyelni arra, hogy a családtagokkal talán még a barátoknál is lojálisabbak legyünk. Persze meg lehet szüntetni a kapcsolatot a családtagokkal, de azért a családviszály annak ellenére, hogy előfordul simán civilizációs tabu, úgyhogy sokan inkább nyelnek egyet, és megpróbálják túltenni magukat azon, hogy életük szerelme egyik este a húguk szobájába tévedt be véletlenül néhány órára, mielőtt összejött volna az emeleten a nagynénivel, hogy aztán az anyjukat is megkörnyékezze.

 

colorise stock093

 

05. Azt hazudni, hogy fogamzásgátlót szedsz

Az örök macsó, megzabolázhatatlan férfit a sztereotípiák szerint nem gyeplővel, hanem egy nem várt gyerekkel lehet elvileg megszelídíteni. De, míg a western hősök barátnőinek csak át kellett magukat engedniük a természetnek, hogy a farmon tartsák vadló természetű párjukat, a modern világban azért nem olyan egyszerű véletlenül teherbe esni. Akadnak viszont olyanok, akik a gyerekkel láncolás művészetét szeretnék alkalmazni a XXI. században is, ezért ahhoz az aljas módszerhez folyamodnak, hogy a magát elkötelezni nem akaró férfinak azt mondják, nyugodtan legyenek egymáséi úgy, ahogy azt a természet elrendeli, fogamzásgátló tablettát szednek. Aztán egy idő után jelentkeznek a kiscipővel, örömhírrel, és csodálkoznak, hogy a férfi toporzékol, és legszívesebben kifutna a világból.

mon014101

06. Házipornót szakítás után közzétenni

Maradjunk egy kicsit az érzelmi, párkapcsolati aljasságoknál. A celebeknél ugyan nagyjából bevett szokásnak tekinthető, ettől függetlenül attól még komoly szegénységi bizonyítvány egy szakítás után bosszúból közölni életünk volt párjáról néhány intim képet, esetleg házipornót, amit még együtt forgattunk. Az ilyen esetek ellen egyetlenegy védekezés van, ha már a kapcsolatban is bizalmatlanok vagyunk, és nem engedjük, hogy ilyen felvételek készüljenek. Az internet egyik alapszabálya ugyanis az, hogy egy ilyen felvétel garantáltan megjelenik majd valahol, és egy másik szabály értelmében, ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad. Ezzel állítva örök emléket egy egyszervolt kapcsolatnak.

07. Szaunában fingani


A legsunyibb dolgok közé tartozik a szaunában fingani, különösen akkor, ha ezt nem a barátaink, hanem idegenek társaságában tesszük, akik még csak meg sem fogják kérdezni, hogy ki miatt kell a fingszag levében főniük vagy a tervezettnél korábban elhagyniuk a szaunát. De ide kell még sorolnunk azokat a helyzeteket is, amikor valaki a környezetére fittyet hányva engedi ki magából a kellemetlen szagú gázokat, majd ha ezért kérdőre vonják a neveltetésével meg a testi folyamatok egészséges működésével takarózik. Különösen aljas versenyző az, aki mozgólépcsőn fingja el magát, ezzel teljesen megúszva a saját szagát, viszont a kialakuló láthatatlan felhőbe csalva az ártatlan utazókat.

7442727

08. Kutyaszart közterületen otthagyni

8f540943

Megint igazából egy problémacsoportra hívnánk fel a figyelmet, mint a szaunás esetben. Az utcán hagyott kutyaszart ugyanis más nem fogja helyettünk eltakarítani, nincs az az isten, hogy valaki kedvtelésből más szarát szedegesse a földről, így ha mi elfelejtünk a kutyánk után eltakarítani, akkor más sem fog, és napokig élvezhetjük a kialakult kupac nyújtotta élményeket közösen az egész lakókörnyezettel. De persze hasonló okokból bunkóság szemetelni is az utcán, eldobni a zsebkendőt, a csokipapírt, a cigisdobozt, és  ezzel adva extramunkát az utcaseprőknek

09. Értelmetlenül hangos autóval, motorral közlekedni

Próbáltak már az általános közlekedési morgolódás fedőnevű beszélgetést valamilyen belvárosi vagy kertvárosi budapesti lakossal? Nem? Elmondom. Az történik, hogy az ember megbeszéli, hogy a zebrán az ember előtt átrobogók mekkora suttyók, majd azt, hogy az aljadék biciklisták nem állnak meg a pirosnál, aztán, hogy A kormány már megint milyen trágya utakat csinált, hogy minden kátyús, és eleve az isten verje meg azt, aki így szervezi az építkezéseket. Nagyjából ezután jönnek az éjszaka nem tudok aludni belvárosban/kertvárosban jaszkarizó motorosoktól, autósoktól. A gyűlölet általában a motorosok irányába nagyobb, akik végigbőgetnek a fél városon, de azért kapnak rendesen az erős hangúra tuningolt kipufógóval rendelkező sportautók tulajdonosai is.

10. Betegen utcára menni, majd végigköhögni a színházi előadást

Már este rosszul van, aztán egész nap taknyos, köhög, prüszköl, bent ül a munkahelyén, később elmegy a korábban már megbeszélt színházba, ahol nem tud mit tenni, a betegség elhatalmasodik, végigtrombitálja a zsebkendőbe az előadást, és két köhögés között megpróbálja belőni az egyre elhomályosodó látásával, hogy melyik színész lehet a főszereplő. Ilyet csinálni tilos, és büntethetővé kéne tenni! Valamiért bevett dolog betegen közösségbe menni, és ott fertőzni a kollégáinkat vagy tönkretenni mások színházi élményét, ahelyett, hogy a beteg otthon maradna, a lábon kijáráshoz képest töredék idő alatt meggyógyulna, és még azzal sem kockáztatná a világgazdaság összeomlását, hogy mindenkit lebetegít a munkahelyén, ami ezért kénytelen lesz néhány napra bezárni, és kész, ott a csőd.

ks113892


Tud jobbat?

Természetesen nem gondoljuk, hogy teljes lenne a felsorolás, nyugodtan fejtsék ki a hozzászólások között, hogy önök szerint mik tartoznak még a napi taplóságok közé!