Meséld el, mikor és hogyan kezdődött a karriered!
1994-ben, tizennégy évesen megnyertem itthon az Év arca modellversenyt. Engem sose tartottak szépnek, versenyúszóként mindig mindenkinél két fejjel magasabb voltam, nem én voltam a fiúk kedvence. Ez tizenévesen egy lánynak elég horror, és aki ebben nő fel, mint a későbbi modellek többsége, annak eszébe se jut, hogy modellkedni menjen. Nekem anyukám modell volt a hetvenes években, ő dolgozott korábban egy fotóssal, aki bevitt 1994-ben az Év arcára. Utána a világversenyen minden országból a győztes vett részt, és itt az első tízbe bekerültem, ami magával hozott egy két éves, ötvenezer dolláros, garantált szerződést. Miután a versenyről hazaértem, rögtön jött a fax, hogy menjek ki New Yorkba, és ki is mentem, elkezdtem dolgozni.
Otthon mit szóltak, hogy ilyen fiatalon külföldre mentél?
Anyukám nem örült neki, hogy kimentem, de meg kellett gondolni, mivel valószínű volt, hogy ez egy egyszeri lehetőség. Azt mondtuk, hogy megpróbálom, aztán ha nem megy, visszajövök. Én előtte dolgoztam már gyerekszínészként, ezért nekem ez csak egy másik munka volt, ami arról szól, hogy el kell játszanom, hogy modell vagyok. Ez nagyon hasonló ahhoz, mint ha színpadon vagy filmen szerepel az ember. Csak meg kell tanulni az olyan nüanszokat, mint például hogyan mutassam az arcom, ha egy bizonyos szögből jön a fény, hogyan tartsam a lábam, stb.
Ezeket tanultad iskolában vagy csak menet közben ragadtak rád az ismeretek?
Magamtól tanultam meg. Én is voltam egy modelliskolában, de amit ott tanítanak, annak nem sok köze van a valósághoz. A tapasztalatból jóval gyorsabban tanul az ember. Főleg néhány itthoni iskolában nagyon sok rossz beidegződésre is megtanítják a lányokat.
Tizenévesen elkezdted kinn a modellszakmát. Koplaltál, mondták, hogy ne egyél, legyél vékonyabb?
Nem, hála Istennek. Nagyon vékony a csontozatom, és ehetek mindent.
Nincs is ilyen, hogy valakit ebben a szakmában erre ösztönöznének?
Dehogynincs, azért én is láttam ilyet. Ebből a szempontból borzasztó szerencsés vagyok, mert a legtöbb lánynak erre nagyon oda kell figyelnie. Láttam olyat, aki salátán élt, olaj meg minden nélkül. Én ebben az esetben abbahagynám, mert szerintem ennyit azért nem ér meg. Ez a szakma olyan, hogy az ember a magánéletet rögtön elfelejtheti, mert össze-vissza utazik, és így nem nagyon lehet komoly kapcsolatot kialakítani. Ha még csak nem is ehetek, akkor mi örömöm marad az életben?
Kifutón dolgoztál többet vagy fotózáson?
Itthon talán nincsenek annyira tisztában vele az emberek, de ma már ez a kettő nagyon együtt jár. Még a '80-as években volt úgy, hogy voltak külön fotó- és külön bemutatómodellek, mert a bemutatókhoz az olyan testalkatúak kellettek mint én - 180 centi magas, 90-60-90 centis mell-, csipő- és derékbőséggel -, míg fotón más is mutat jól. Mostanában az van, hogy azok csinálják a bemutatókat, akiknek a legtöbb fotóanyaga kijött az előző szezonban a legnevesebb újságokban. Rajtuk kívül beválogatnak esetleg még néhány kezdőt.
Ha már az ember eljutott odáig, hogy ott van egy nagy bemutatón és ki kell lépnie a közönség elé - innentől kezdve mit lehet elrontani?
Tudnak például a tervezők igen érdekes, anatómiailag helytelen cipőket tervezni...
Mi mindig megírjuk, ha elesik valaki!
Igen, ez elég gyakran van. Nekem volt egyszer egy Galliano-bemutatóm, amin négyen vagy öten estek el és plusz ketten megbotlottak. Persze ezek nagyon magas talpú és sarkú cipők voltak, ráadásul vagy húsz kilósak, hiszen egy ekkora cipőt nem lehet könnyű anyagból megcsinálni, mert akkor nem tart. Ehhez kell egy bizonyos gyakorlat. Egy kezdő lány mondjuk most jött a tundráról Oroszországból, életében nem hordott ilyet, belerakják szegényt egy ilyenbe.
Jól tudjuk, hogy sokat dolgoztál együtt John Gallianóval, a Dior tervezőjével?
17 évesen azon vesztem össze többek között az ügynökségemmel, hogy Galliano akkor kezdett Párizsban bemutatni, és én megláttam, és azonnal azt mondtam, hogy ott a helyem. Erre az ügynökségemnél rámszóltak, hogy ezt én hogy gondolom, hogy akarhatok Gallianóhoz menni. Erre négy évvel később éppen újrakezdtem, és a képeim alapján opcióm volt egy Dior castingra, így odamehettem Galliano elé. Bementem, én voltam kb. a századik ilyen, mondták, hogy járjak, de láttam, hogy oda se figyelnek. Kijöttem, és mondtam az ügynökömnek, hogy vissza kéne menni, mert Galliano rám se nézett. Később valaki lemondta, és volt még egy after casting. Másodszor is elmentem, mert mondtam, hogy úgyse fog rá emlékezni, hogy már az elsőn is ott voltam. Ahogy bementem, Galliano rögtön mondta, hogy engem már látott. Erre én azt mondtam, "lehet, hogy néztél, de nem láttál". Simán beszóltam neki, amire egy nagyot nézett, de utána azt mondta, hogy jó, akkor adjanak rám egy ruhát, ő berak egy zenét, és én járjak rá úgy, ahogy nekem tetszik. Egy hegedűszóló volt, amire én végigsétáltam a termen, és ahogy jöttem vissza, mindenki elkezdett tapsolni. Miközben vették le rólam a ruhát, az öltöztető odasúgta nekem, hogy "tudod, hogy most mi történt?" Mondtam, hogy "nem, mi?" Erre azt mondta, hogy "te nyitod majd a bemutatót."
Milyen nagy sztárokkal hozott még össze a sors a kint töltött évek alatt?
Nagyon sokakkal találkoztam, általában bulikon. Például Madonnával is találkoztam, először '95-ben, és akkor meg se ismertem. Egy partin véletlenül az ő asztalához ültem le. Ő csak nézett rám, én meg elnézést kértem, hogy szerintem korán érkeztem, és nem találom, akikkel vagyok. Jófej volt, kérdezgetett, adott vizet, nekem meg elsőre le se esett, hogy kivel beszélgetek. Csak akkor jöttem rá, hogy ki ez, amikor bemutatkoztam, ő meg nem mondott semmit.
Most újra New Yorkba indulsz...
Igen, megint abbahagytam három évre, és most megint újrakezdődik az egész. A Facebookon keresett meg olyan fotós Párizsból, akivel négy éve nem dolgoztam. Évek óta nincs ügynökségem az ICON-on kívül itthon, és mégis egy csomó jó kaliberű munkám jött össze az utóbbi időben. Lett egy csomó új anyagom, és amikor kimentem New Yorkba magáncélból, mindenki azt mondta, hogy menjek el egy ügynökséghez. Amire én azt mondtam, hogy hagyjatok már békén, kiröhögnek, az én koromban! De végül elmentem, és a legelső helyen elsőre elküldtek egy fotózásra. Nyilván mert azt a stílust képviselem, ami most visszajött. És ha úgyis visszatért a '90-es évek nőtípusa, ki lenne annál jobb, mint aki akkor kezdte...? Ráadásul visszahozták az összes most negyvenes, négygyerekes régi modellt is, én hozzájuk képest még gyerek vagyok! Szóval most várom a vízumomat és megyek megint ki.
Mihalik Enikőt ismered személyesen?
Igen, egyszer Párizsban ráköszöntem, aztán most New Yorkban véletlenül ugyanazon a vacsorán kötöttünk ki. A külföldön élő magyarok az én tapasztalataim szerint nem nagyon tartják egymással kapcsolatot. Ez egy kizárólag magyar tulajdonság, mindenki más, az oroszok, stb. mindenki összetart, mi magyarok valamiért nem.
Rengeteget utaztál és voltál külföldön. Szerinted mennyiben öltöznek, néznek ki máshogy külföldön az emberek, mint itthon?
Például New Yorkban egy negyven-ötven éves üzletasszony is tud úgy megjelenni, hogy az ember rögtön azt mondja, hogy "hú, bárcsak fele így néznék ki!". Itthon ez a korosztály ehhez képest elég lepukkant. De ez a fiatalokra is igaz. Én itthon néha meg vagyok döbbenve, hogy honnan jönnek az olyan dolgok, mint a méteres műköröm, a teljesen természetellenes haj, vagy a kilógó tangabugyi. Például Londonban is lát az ember teljesen elszállt dolgokat az ember, de ott jól van megcsinálva, és látszik, hogy ez azért van, mert egyéni és kihívó.
Belefér egy modellnél a plasztikai műtét? Talál egy olyan modell munkát, aki befeküdt a kés alá?
Talál, ha nem nagyon látszik a beavatkozás. Vannak páran, akik megcsináltatták a mellüket, stb., de mondjuk arcplasztika nem fér bele. Az orrműtétek mindig meglátszanak. Én ódzkodom ettől az egésztől. Szerencsére semmi műtétre nincs különösebb szükségem, mellem is van, szám is van, jó az úgy. Akinek nem tetszik, ne dolgozzon velem.