A hétvégén rendezték meg a Vogue magazin nemzetközi Fashion’s Night Out nevű eseményét, amelynek célja, hogy a divatot közelebb hozzák a nagyközönséghez. New Yorkban és Londonban csak úgy tolongtak a divatvilághoz kötődő celebek, mi a rendezvénysorozat milánói fejezetén vettünk részt, ahol a tolongás mellé hírességek ugyan nem jártak, de ingyenpia igen, és azért jónéhány csodába így is belefutottunk. Heti trend.

Anna Wintour és lánya

Idén másodszor rendezték meg a Fashion’s Night Out fantázianevű eseménysorozatot, amelynek kezdeményezője tavaly Anna Wintour volt, a Vogue magazin amerikai főnökasszonya. A nő, akit az Ördög Pradát viselben Meryl Streep parodizált, természetesen idén is részt vett az eseménysorozaton, mintegy háziasszonyként. A sosem változó frizurájú Wintour ezúttal lányát is magával vitte a Vogue Fashion’s Night Out - bennfenteseknek csak FNO - nyitó, illetve beharangozó eseményére New Yorkban. A Wintour-lány teljes neve Bee Shaffer, és a divatblogok mindig azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy azon kívül, hogy örökölte édesanyja stílusérzékét, még gyönyörű is. Kattintson a fotóra, és a galériában ön is meggyőződhet arról, hogy ez így van-e.

Gisele és Naomi

Az FNO megnyitó eseménye egy ingyenes divatbemutató volt, amelyet szabad téren rendeztek New York központjában. Mivel egy közönséges halandó csak a legritkább esetben jut el egy divatbemutatóra (ön például volt már?), a nagyközönséget nagy nevekkel próbálták odavonzani az eseményre, amit mint a valaha megrendezett legnagyobb szabású divateseményt harangoztak be. A különleges bemutatón egy londoni emeletes buszból szálltak ki a modellek, akiknek felvonulását Gisele Bündchen és Naomi Campbell vezette. A szupermodell-legendákon kívül olyan manökenek vettek még részt ezen a bemutatón, mint Karolina Kurkova, Coco Rocha, Laura Stone vagy Jourdan Dunn.

Julianne Moore

És természetesen nem hiányozhattak a celebek sem az FNO-ról. A jelenleg Bulgari-reklámjával botrányt okozó Julianne Moore nem kenyéradójától választott ruhát az eseményre, hanem egy nyomott mintás Balenciagában jelent meg a nagyközönség számára rendezett bemutatón. A divatbloggerek másnap rögtön fanyalogni kezdtek a szerencsétlen fazon és főleg az ormótlan bakancs/cipő láttán, de talán lesz, aki egyetért azzal, hogy a 49 éves színésznő még így is tüneményes.

 

Thandie Newton

És akkor tekintsünk egy kicsit körül a londoni FNO-n részt vett hírességek körében is, hiszen valamennyi divatfővárosban megtartották a héten vagy a hétvégén a helyi Fashion’s Night Outot. Londonból két személyt szeretnénk az önök figyelmébe ajánlani, ezek közül az egyik Thandie Newton, aki a nép közé vegyüléshez egy olyan elképesztően szexi összeállítást vett fel, ami jóformán semmit sem takar, de amit igen, azt is szinte átlátszó textillel. A ruha tervezője Stella McCartney, aki természetesen maga is részt vett a bulin.

Natalia Vodianova

Az orosz származású, de angol férjjel rendelkező szupermodell, Natalia Vodianova szintén nem hagyhatta ki ezt a divateseményt. A háromgyermekes családanya David Koma tervezőtől választott egy ravasz szabású szürke ruhácskát, amely ugyan villantásra nem annyira alkalmas, mint Thandie Newton dressze, de azért a vállakat így is szabadon hagyja, és nagyon érdekes, színes rátéttel emeli ki a csípőt. Egy ideig Vodianova is viselt egy I Love Stella feliratú kitűzőt, és valami azt súgja, hogy a kiegészítővel ő sem a sörmárkát, hanem a fent említett tervezőnőt próbálta promótálni.

Milánói modellek

És csütörtök este megvolt Milánóban is a Fashion’s Night Out. Innen nem kaptunk profi fotókat, de ez még nem ok arra, hogy az elegancia olasz fővárosát figyelmen kívül hagyjuk, hiszen jelen voltunk személyesen, és szerény lehetőségeink szerint próbáltunk mi magunk celebeket fényképezni. Mint hamarosan megállapíthattuk, az ok, amiért Milánóból nem érkeztek profi fotók, valószínűleg az volt, hogy erről az FNO-ról valamiért hiányoztak a hírességek. A modellek azonban szerencsére nem, a képeken látható két manökent például a Fendi üzlete előtt sikerült lefotóznunk.

Milánó FNO-ja (a többi ilyen rendezvényhez nyilván hasonlóan) abból állt, hogy a városközpont valamennyi luxusüzlete este 11-ig nyitva tartott, és mindenhol valami különlegességgel várták a nagyközönséget. Azaz mindenkit, azokat is - főleg azokat! - akik egyébként be se mernének menni egy olyan überelegáns butikba a Via della Spigán, ahol egy pár cipő háromezer eurónál kezdődik, vagy ahol egy egyszerű halálfejmintás sál 170 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül.

Ön kivel vegyült volna legszívesebben?

Bár hírességekbe nem sikerült belebotlanunk az FNO-n, azért nem unatkoztunk, hiszen szinte valamennyi üzletben volt valami különlegesség. A Borsalinónál ingyen smikelték és fotózták a népet a többezer eurós kalapokban, a legtöbb helyen vagy pezsgő vagy koktél járt ingyen (mi is meglepődtünk, de este 10-kor már nem bírtuk tovább az ivást), másutt minikoncert vagy élő DJ-szett szólt, egy csomó tervező pedig az esemény alkalmából készített pólóját árulta. Vettünk is 20 euróért egyet, így lett hatezer forintnál kevesebbért egy eredeti Vivienne Westwood pólóm.

És ne felejtsük el, hogy minden további nélkül meg lehetett tekinteni a legnagyobb tervezők legdrágább kreációit azokban üzletekben, amikhez képest az Andrássy út kínai piacnak tűnik. Alexander McQueennél például láthattuk az öngyilkos tervező utolsó, limitált kollekciójából néhány ruhát. Hiába, ezek közül az egyiket élőben látni hatalmas élmény. Ha ön is részt vett volna valamelyik Fashion’s Night Out rendezvényen, a nagyközönség tagjaként kire lett volna a legkíváncsibb? Galériánkat mindenképpen nézze végig, mert rengeteg benne a fotó, aztán pedig kattintson a szavazógépben!