December 4-én választották meg 2010 Miss Earth-ét a vietnámi Nha Trangban. 84 ország lányai közül az indiai Nicole Faria bizonyult a legszebbnek és legkörnyezettudatosabbnak. Magyarországot 2007 óta először senki nem képviselte a versenyen, mert a Miss Earth Hungary címmel bíró Kaló Jennifer utazott Dobó Ágnes helyett az októberben tartott Miss World döntőre, Kalót viszont senki nem helyettesítette a Miss Earth-ön.

A 20 éves indiai Nicole Faria nyerte a tizedik Miss Earth szépségversenyt: a 2009-es győztestől, Larissa Ramostól vette át a koronát. Az elismerés mellett környezetvédelmi feladatok is járnak a címmel, így Faria lesz egy éven át a Miss Earth Foundation illetve az United Nations Environment Programme és más környezetvédelmi szervezetek szóvivője.

A Bangalore-ból származó lány korábban modellkedett, idén rögtön két versenyen is indult: a Femina Miss India-n még az indiai gyermekek oktatása volt a szívügye (ezen nem nyert), a Miss Earth-ön azonban a globális felmelegedés elleni küzdelem mellett állt ki (ezzel már nagyobb sikere volt). „Extázisban vagyok, egyszerűen szárnyalok a boldogságtól. Nagyon örülök, hogy én vagyok az első indiai Miss Earth győztes” – nyilatkozta Faria a döntő után az Indian National Daily-nek. A szépségkirálynő a környezetvédelmi szóvivőség mellett egy biciklis-riksa ügynökség nyitásával óvná a természetet.

Nézze meg a képeket!

Mivel a versenyben nincsenek udvarhölgyek, ezért a második, harmadik és negyedi helyezett a Miss Air, Miss Water és Miss Fire titulust kapja. A thaiföldi Watsaaporn Wattajakon lett a Miss Water kategória győztese, az ecuadori Jennifer Pazmino lett Miss Air és a puerto ricó-i Yeidy Bpsquez lett Miss Fire – írja a CBS News.com.

Van viszont rengeteg háziverseny, mint minden nagyobb szépségversenyen: az egyik legfontosabbat, a Miss Talentet szintén Faria nyerte, egy orientális elemekkel tűzdelt hastáncbemutatóval. A Legszebb Népviselet kategóriában Miss Japan jeleskedett, Miss Ecuadornak volt a Legjobb Estélyi Ruhája és a vietnámi versenyző, Lu'l Nguyen Phuoung kapta a Legjobb Fürdőruha díját.

A 84 ország szépségversenyzői november 4-e óta vannak Vietnamban, eddigi programjaik közt szerepelt egy környezetvédelmi sajtókonferencia és a jótékonykodás sem maradhatott el: a szépségkirálynők Nha Trangban bicikliztek, takarítottak és elbeszélgettek a város vezetőségével a környezetvédelemről. Kaló Jennifer nem vett részt a megmértettetésen, mivel korábban Miss World Hungary-t helyettesítette Kínában.

Az pénteki záróesemény, jobban mondva a királynőválasztás sztárvendége Ronan Keating volt, de a vietnámi kultúra is kapott némi szerepet a gálán: vietnami gyerekek táncoltak, énekeltek, Ronan Keating mellett pedig fellépett egy vietnami énekesnő, My Linh is.