horoszkóp

Subbán fikázott divatblogger: Akinek nem tetszem, ne nézzen rám

mm
2011.02.14. 10:30
The Girl Behind The Fashion Mask vagyis a lány a divatmaszk mögött címmel vezet blogot az a 22 éves lány, aki az utóbbi hetekben bejárta a magyar internetet azzal, hogy a legkülönfélébb helyeken pózolva mutatja be a ruhatárát, legyen szó temetőről vagy holokauszt-emlékműről. Marosvölgyi Lídia azt mondja, megosztó blogjával az a célja, hogy a lányok fel merjék vállalni a saját stílusukat, ne foglalkozzanak túlságosan azzal, mit gondolnak róluk.

Marosvölgyi Lídia divatblogja a közelmúltban megjárta a Subba és a Napiszar nevű fikablogokat, a lelkes magyar internetezőktől pedig kapott hideget-meleget. The Girl Behind The Fashion Mask (A lány a divatmaszk mögött) címen vezet blogot, minden nap újabb és újabb érdekes helyszínen mutatja be a ruhatárát, legyen szó a Duna partján található holokauszt-emlékműről, egy temetőről vagy akár a Tesco egyik áruházáról.

Mi a célod a bloggal?

Külföldön már nagyon elterjedtek az outfit-blogok, a magyarok közül azonban még senki sem csinált ilyet. Itthon is sok divatblog van, vannak nagyon jók, de olyannal, aki napi szinten felvállalja az extrém, őrült öltözködési stílusát és az arcát, még nem találkoztam. Ez biztosan nem véletlen, mert itthon nem annyira nyitottak az emberek az újra, a szokatlanra, itt más öltözködés az elfogadott. Én nagyon szeretem nézegetni mások egyedi szettjeit, és amikor elkezdtem a blogot, reméltem, hogy találok majd hasonló érdeklődésű embereket, akik szívesen olvasnának, nézegetnék a blogom, és akikkel tarthatom is a kapcsolatot. Ez lenne a cél: bátorítani a magyar lányokat, hogy bármilyen egyedi stílusuk legyen is, azt ne fojtsák el, hanem vállalják fel, legyenek bátrak.

Mióta foglalkozol a divattal?

Klasszikus értelemben 2009 óta foglalkozom vele igazán, előtte bármit felvettem, ami tetszett. 14 éves korom óta szeretem a szép ruhákat, szeretnék igényesen öltözni, de egy tinilány nem azt vesz fel, és vesz meg, amit akar, hiszen a szüleitől kap mindent. Anyukám más dolgokra helyezte a hangsúlyt, amikor nevelt, nem az öltözködésre. 16 éves koromtól dolgozom mindig valamit, és a keresetemből legtöbbször ruhát vettem, amikor épp nem gyűjtöttem valami komolyabbra. Nem volt a közvetlen környezetemben olyan, aki erre tanított volna, de amióta az interneten elterjedtek a divatblogok, hozzám is eljutottak a divatirányzatok, és ezek felé egyre nyitottabb lettem. Először csak úgy néztem a kifutókon a dizájnerek kreációit. Először úgy, hogy ha fizetnének se venném fel. Aztán úgy, hogy végülis valami alkalomra talán elmegy. Majd úgy, hogy 1-2 darab azért hordható hétköznap is. Manapság már bármit tudnék adaptálni a ruhatáramba úgy, hogy belevigyem a saját egyéniségem, és azt a magaménak érezzem.

Hogyan igyekszel elérni, hogy egységes outfit legyen rajtad, ne úgy nézz ki, mint aki beesett a gardróbba??

Ez nehéz, ugyanis nem mindig sikerül úgy felöltöznöm, hogy ne szólnának meg páran. Azt mondják, túlságosan erőlködöm, hogy egyedi legyek. Sokan azt is megjegyezték már, hogy egyáltalán nem vagyok divatos, mert nem passzolnak a kiegészítőim színei. Ez óriási tévedés, manapság már nem kell az övet a cipővel és a táskával passzintani, hiszen színeket összetenni bárki tud. A kihívás az az egészben, hogy sok szín legyen rajtad, és mégse nézz ki úgy, mint egy bohóc. Nekem sem sikerül mindig tökéletes outfitet alkotni. Van, hogy az ágyra kirakva jól néznek ki a ruhák, de felvéve már nem annyira, vagy épp az elkészült fotókra nézve érzem úgy, hogy ez most nem sikerült. Vannak kedvenc összeállításaim, amik nagyon tetszenek magamon, azt általában ki is rakom a blogom Facebook oldalára profilképnek.

Honnan merítesz inspirációt?

A kedvenc márkáim katalógusából nézegetve sok jó ötletem támad, legyen az luxusmárka vagy középkategória. Az utca embere is mindig inspirál, látni azért nagyon igényesen és egyedien öltöző lányokat, nem irigykedve tekintek rájuk, hanem inkább elismerően. A lookbook.nu pedig nagy szerepet játszott abban, hogy elindítottam a saját blogom, és hogy nyitottabb lettem az öltözködés terén.

Kik a kedvenc tervezőid, mi a kedvenc stílusod?

Christopher Bailey a Burberry tervezője, Marc Jacobs, akinek kedvelem a saját márkáját és a Louis Vuitton kollekcióit is, de hogy ne csak külföldieket említsek, imádom Mojzes Dóra, Konsánszky Dóra, Abodi Dóra és Anh Tuan kollekcióit. Nagy álmom egy cipő Vágó Rékától és külföldiek közül természetesen Manolo és Louboutin. Remélem egyszer teljesül! Stílusirányzat? Hippi, punk, military. Ezek most mind nagyon nagy kedvenceim, már nem is beszélve a pilóták által inspirált dolgokról, mint pilótaszemüveg, sapka és kabát. Utóbbiból 3 is van, mert nem tudok betelni velük.

Azt látjuk, hogy szabadidődben leginkább az öltözködéssel foglalkozol, de mi a hivatásod?

Egy irodában dolgozom, leginkább számítógépen, és sok papírmunkám is van. Adatokat rögzítek, telefonon egyeztetek az ügyfelekkel, borítékolok, mappát rendezek, régi papírokat keresek elő. Szerencsére nagyon jó a hangulat, szeretek bejárni.

Próbálsz azzal spórolni, hogy leárazásokkor vásárolsz?

Egy hónapban nem költök annyira sokat ruhára, szerintem kb. 10-20 ezret szoktam, mert rengeteg ruhát kapok is, ezt mindig oda is írom a képek alá, hogy mi honnan van. Átlagos fizetésem van, én is fizetem a számláim, mint bárki más. Abszolút spórolok, ráadásul nem veszek meg valamit azért, mert szimplán olcsó és jól leértékelték. Nálam minden egyes darab megvásárlása szerelem. Amiért pénzt adok ki, arra jó okom van, és tízszer is meggondolom előtte. Általában szezon elején kinézek pár dolgot, és megvárom a leértékelést. Ha van még az adott darabból, felpróbálom, és ha jól áll, akkor is mérlegelek, és a több cuccból egyet veszek meg. Olyankor veszek meg valamit teljes áron, ha látom hogy utolsó darab, nagyon megtetszik, és tökéletesen is áll. De ilyen azért ritkán van.

Mitől tartasz szépnek egy-egy darabot? Vegyünk egy konkrét példát. A születésnapi posztodban szereplő táska miért tetszett meg?

Ha megtetszik valami, az sok mindentől függ. Függ az aktuális divatirányzatoktól, függ a fazontól, színtől, mérettől és természetesen attól is, mennyire időtálló az adott dolog. Amiről tudom, hogy egy év múlva már ciki lesz felvenni, jó eséllyel nem veszem meg. A születésnapi táskára már régóta szükségem volt, kellett egy olyan táska, ami tele van zsebbel, és nagy pakolós részekkel, amik el vannak választva, mert az összes táskámban ömlesztve vannak a dolgok, hiszen egyterűek. Ez a praktikussági szempont. De a külseje sem utolsó, most divatosak ezek az elöl kétzsebes, kicsit iskolatáskára emlékeztető táskák, tehát időtálló, és még évek múlva is divatos lesz.

Mit szólsz hozzá, hogy a blogoddal felkerültél a Subbára?

Azt mondják a negatív reklám is reklám, sok követőm így talált rám. Tisztában vagyok azzal is, hogy valaki azért követ, mert nevet rajtam, és kíváncsi, mikor sülök fel legközelebb, de sok olyan is van, akinek tetszik, és csak ez számít. A posztjaimban, illetve alattuk a kommentárokban mindig reagálni szoktam az engem ért támadásokra, így mindenki láthatja, hogy nem dugom a homokba a fejem, vállalom, ami hibát elkövettem, és kész vagyok tanulni belőle.

Nekünk mindig komoly problémát okoz boltokban fotózni. Neked hogy sikerült például a Tescóban? Voltak már ilyenből konfliktusaid?

Igen voltak, a Tescóban mondjuk pont nem nem, de biztos ránk szóltak volna, ha valami égbekiáltót követünk el. A Burberryben volt egy ominózus eset, a Subba is megírta, de levettem a képeket, így nem lett belőle nagyobb baj. Szeretnék megmutatni változatos helyszíneket a változatos ruhák mellett, és ez nem mindig könnyű, van, hogy sokszor mellélövök.  Ráadásul elég fiatal is vagyok, nincs annyi tapasztalatom ebben a fotózós-pózolós dologban. Sok blog van már nemzetközi viszonylatban, ezért kell mutatni valami újat, valami mást, valami szokatlant, amire felfigyelnek az emberek.

Hogyan értékeli a környezeted a hobbid?

A párom nélkül nem születhetett volna meg a blog, legtöbbször ő fotóz le, ezért végtelenül hálás vagyok neki. Nem mindig könnyű, van, hogy már unja, és azt látom is rajta, de akkor is kitart, és támogat, még ha neki nem is szenvedélye a divat. De szeretné, hogy boldog legyek, és nekem nagy boldogság hogy vezethetem a blogot. A barátnőim is szoktak néha fotózni, ha átmegyek hozzájuk, nekik is tetszik, amit csinálok. Bár nem mindig értik az extrém szetteket, de elfogadnak így, tudják hogy az öltözködés lételemem. A rokonaim szerintem nem is igazán tudják, mit csinálok, de ha igen, akkor sem követik nyomon, őket nem érdekli a divat. Anyukámat különösen nem. Azt mondja, eltölthetném hasznosabban is a szabadidőm. Nem tesz szemrehányást, de nincs is elragadtatva. Nem erőltetem senkire ezt a szenvedélyem, nem akarok mindenkivel állandóan ruhákról beszélni, azért ennél több van bennem, ez olyan, mint másoknak a festés, kézműveskedés, tánc. Ez a hobbim, ami megszépíti a hétköznapokat.

Hogyan viseled az erősen negatív kommenteket? Az ilyenekre gondolok: "Komolytalanná teszi a képeket az arca. Kislányfeje van és így olyan hatást kelt, mintha anyu elment volna otthonról, ő meg rászabadult volna a ruhásszekrényre".

Elviselem őket, ha nem a sértegetés és a bántás a cél. Ezzel az idézett kommenttel sincs semmi baj, ő így látja, és ezt tiszteletben tartom.  A blogomon a Subba és a Napiszar előtt lehetett korlátlanul kommentelni, de amióta felraktak, bevezettem a moderálást, mert túl sok volt a kulturálatlan megjegyzés. Az építő jellegűeket továbbra is elfogadom, legyen az pozitív, vagy negatív, de a bunkó, sértegető megjegyzéseket nem. Hogy kislányfejem van még nem akkora baj, de hogy folyton azzal jönnek, vékony a szám, nagy az orrom, vagy úgy összességében csúnya vagyok, azzal nem tudok mit kezdeni. Mondjanak olyat, amin tudok változtatni. Én nem fogok behódolni a ma oly divatos plasztikai műtéteknek. Ízléseken nem érdemes vitatkozni – ez ki is van írva a blogomra ­–, így akinek nem tetszem, ne nézzen rám.