A napokban öko-divatshown jártunk a Lido Szalonban. A bemutatóról, illetve az Angelface Modell Management fiatal diákjairól rengeteg fotónk van, de azt is megtudhattuk, milyen báli ruhába bújhatnak azok, akik környezettudatosan akarnak mulatni. Riport.

A napokban egy bizonyítványosztóval egybekötött öko-divatshown jártunk a Lido Szalonban. Az Angelface Modell Management fiatal diákjainak két bemutatója közé ékelve megtudhattuk, milyen báli ruhába bújhatnak azok, akik környezettudatosan akarnak mulatni. A Reök Cecília-Varga Tímea páros kreációi a meghívó szerint elsősorban iráni, thai és kasmíri hernyóselyemből készültek.

Az ökodesign területén tevékenykedünk. Most nem hulladékot használtunk alapanyagként, nem újrahasznosítottunk, hanem természetes anyagokból, elsősorban hernyóselyemből készültek a darabok. Emellett a legújabb báli trendeket szerettük volna felsorakoztatni; a finom pasztellszínektől a harsány pirosig és liláig” – nyilatkozta Reök Cecília. Hozzátette, hogy a hernyóselyem többek közt annyiban számít környezetbarát anyagnak, hogy könnyen lebomlik, míg ez mondjuk a műszálas ruhák esetében nem igaz. A bemutató után egyébként kicsit körülnéztünk a világhálón, ahol több oldal is foglalkozik azzal, hogy valóban kellően környezetbarát dolog-e hernyóselymet használni. Állítólag ez nem minden esetben igaz, mert van, ahol adalékanyagokat használnak a gyártásnál, és az állatokkal sem bánnak jól minden esetben.

Klikk a képekért!

Visszatérve a bemutatóhoz: Magyarországon ugyan nem könnyű megélni a divattervezésből, de Reök Cecília szerint a környezetvédelem egyre inkább előtérbe kerül, és ennek köszönhetően egyre több felkérésük van. A tervezőnő, aki Munkácsy Mihály édesanyjáról kapta a keresztnevét, és igen, rokona a híres festőnek, egyébként mindig is fontosnak tartotta a környezetvédelmet, és folyamatosan alakult ki a mostani profilja, egyre több ilyen jellegű munkája, megrendelése volt. Tervezőpartnerével, Varga Tímeával már az egyetemen is együtt dolgozott, és mivel azonos az érdeklődési körük és a stílusuk, egyértelmű volt, hogy a diploma megszerzése után is közösen munkálkodnak majd. Reök Cecília szerint azért jó duóban dolgozni, mert sokkal könnyebb teljesíteni a nagyobb megrendeléseket.

Varga Tímeával egyaránt terveznek hordható dolgokat, valamint olyan holmikat, amik inkább a figyelemfelkeltést szolgálják. „Mindkét irányt képviseljük. A szemetes- vagy jutazsákokból készült ruhák nem arról szólnak, hogy az utcán is viseljük azokat, hanem a látvány, a hatás a fontos. A kisebb használati tárgyakat, ékszereket viszont a hétköznapokra szánjuk” – nyilatkozta Reök Cecília. Az újrahasznosított ruhákhoz, tárgyakhoz szükséges anyagokat a tervezők saját környezetükből, ismerőseiktől szerzik be, vagy megkeresnek olyan cégeket, amelyeknél olyan hulladék keletkezik, amelyre nekik szükségük lehet. Reök Cecília természetesen magánemberként is próbál minél környezettudatosabban élni, többek közt szelektíven gyűjti a hulladékot, a megunt ruháit sem dobja ki, hanem átalakítja azokat.

Még több kép!

Akárcsak pár hónapja Görög Zitától, tőle is megkérdeztük, hogy mennyire tudja összeegyeztetni a környezettudatosságot a divattal, amiről maga a modell is bevallotta a nekünk adott interjújában, hogy a XXI. század cirkusza. „Látszólag ellentmondás van a két terület között, de ettől igazán izgalmas ez az egész. Egyre gyorsabban váltják egymást a divatirányzatok, ráadásul a ruhák minősége sem túl jó, addig tartanak, amíg az adott trend kitart. Mi próbáljuk ennek az ellenkezőjét hangsúlyozni. Ahhoz, hogy egy nő divatosan, igényesen, szépen nézzen ki, nem feltétlenül kell rossz minőségű, műszálas holmikat hordania, amiket havonta cserélhet. Lehet jó minőségű, természetes anyagból készült ruhákat is kapni megfizethető áron. Nem mindegy, hogy ami megtetszik, az károsítja, vagy védi a környezetet” – tette hozzá a tervezőnő.