Első pillantásra meglepően kicsinek tűnt a Papp László sportarénában megrendezett konyhakiállítás. De mint a mondás – majdnem – tartja, sok jó dolog kis helyen is elfér. Így ha konyhabútort annyira nem is, azért sok minden mást megnézhettünk magunknak. De legfőképp ezerféle víztisztítót, mert víztisztító nélkül nem élet az élet.

A háztartási gépiparnak, mióta létezik, az a célja, hogy megkönnyítse a háziasszonyok életét. Ez ma sincs másképp. Óriási könnyebbség lenne mindenkinek, aki takarításra van kárhoztatva, ha azt valaki vagy valami megcsinálná helyette. Rajtuk segít a porszívó robot, ami magától közlekedik és szív a lakásban. A robotporszívó gondolatától is már, valljuk be, bárgyú mosoly ül az arcunkra. Most a legolcsóbb csodagép már kilencvenezerért a miénk lehet.

A hatvanas évek szellemében sláger a kávéfőző és a rikítóan színes, matrjoska babára emlékeztető edénykészlet. Kávéfőzőt egyébként 40 ezer forinttól 1,6 millióig választhatunk magunknak. A legdrágább Jura készülék és a legolcsóbb Cremesso között az a meglepő különbség, hogy ez egyik őrli a kávét, a másik nem. Az ír származású, ám mediterrán típusú George Clooney igazán alkalmas a kávéhirdetésre, és úgy látszik, Roger Federer is. Legalábbis a híres teniszező honfitársai, a svájci Jura cég marketingesei szerint.

Divat még a hajó formájú konyhapult is, amit főként balatoni nyaralókba ajánlanánk. Ugyancsak nyaralóba vehetünk magunknak rikító színű hűtőszekrényeket is. Leginkább rusztikus stílusú nyári lakba való a Gazsó Tamás által tervezett, bontott gerendából készült asztallap, amit ha elhúzunk, a legmodernebb konyhapult tűnik elő a belsejéből. A tervező elmondta, hogy szereti ötvözni a régit és az újat – szó se róla, ez sikerült is neki. A Forma Vivendi standjánál az előbb említett asztalon kívül, 6 ezer forintért régi szódásszifont is szerezhetünk magunknak.

Nézegessen konyhákat!

Elengedhetetlen a trendi bevásárlókosár, más néven banyatank, amit potom 25 ezer forintért megvehetünk magunknak. Ha már miénk, akkor guríthatjuk, a vállunkra rakhatjuk, és ahogy a használati utasításon bemutatják, még a kocsinkba is berakhatjuk. Nem csitul az évek óta tartó szilikonsütőforma-láz sem, sőt láthatóan egyre terjed, mert már csokoládébonbont is készíthetünk a puha, hőálló anyag segítségével.

A legcsicsásabb konyhai kiegészítő kétségtelenül a számtalan krómszínű spirálból álló csillár volt, mely akkor is mozgásban van, amikor meg se moccan. Órákig el lehet nézni, így azoknak ajánljuk, akik nagyon ráérnek. Ha haza akarjuk vinni, akkor 600 ezer forintot kell otthagyni ezért a csicsacsillárért cserébe az IDdesignnak.

Nom! Nom! Nom!

Az ételosztást kicsit túl nagy érdeklődés kísérte, de érdemes az embernek leküzdenie ellenérzéseit, mert ha egyszer megkaparintja az étkeket, igazán nem fog csalódni. Philippe, a belga szakács által kreált ízek tényleg kiválóak voltak, a stílus azonban, ahogy a kollégáival beszélt, már kevéssé volt felemelő. A Budapest ízei alatt futó étkeztetést körfogásban vállalták a különböző márkák, akik láthatólag és érezhetően megpróbálták egymást lepipálni. A rákkal töltött koktélparadicsomért és mindenféle megjegyezhetetlen nevű francia falatkákért érdemes volt egy kicsit lökdösődni.